Archívum

Kövesse online a testületi ülést!

ONLINE ADÁS menüpontunk segítségével most sem kell lemondani a testületi ülésről azoknak, akik nincsenek televízió közelben. Fajsúlyos kérdések, fontos döntések várhatók az elkövetkező néhány órában. tartson velünk!
Öt helyen fogták el a határsértőket
Archívum

Öt helyen fogták el a határsértőket

Mozgalmas volt a hétvégéje a határrendészeknek, a magyar-szerb államhatár közelében és onnan ötven kilométerre is öt csoportban fogtak el határsértőket. A hazánk területére illegálisan érkező huszonhárom afgán, szerb, koszovói és palesztin állampolgárt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Őrzött Szállására szállították – közölte a rendőrség szóvivője.
Archívum

Szabad a Semmelweis-nap!

Július 1-je munkaszüneti nap! A betegek és hozzátartozóik számára fontos információ, hogy egy 2003-ban hozott törvény értelmében július 1-je – azaz a Semmelweis-nap – munkaszüneti nap az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatott dolgozóknak.
Archívum

Kovács Erzsébet a fehértói polgármester

Ismét Kovács Erzsébetet választották polgármesternek a kunfehértóiak, a független jelölt 71 szavazattal előzte meg riválisát, Bor Istvánt. A testület is újjáalakul, abba a régiek közül ketten kerültek be magas részvételi arány mellett.
Túráztak a veteránok
Archívum

Túráztak a veteránok

Autók, motorok és még megannyi érdekes jármű túrázott három napon keresztül Halas térségében. Vasárnap délelőtt városunk főterére érkezett meg a látványos menet.
Archívum

Kulturális seregszemle

Bács-Kiskun megye területéről több mint 20 intézményből érkeztek vendégek a kulturális seregszemlére, amit ezúttal Kiskunhalas, a Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona szervezett. A közel 300 résztvevő nagyon komolyan vette a kulturális szemlét, régóta és sokat készültek rá. Kiskunhalast több fellépő is képviselte,Vass Róbert a Nefelejcs Otthonból például mulatós énekével alaposan megtapsoltatta a közönséget.
Archívum

Fehértó választ

Kunfehértón ma sok minden eldől. Többek között az, hogy az elmúlt hónapok vitái, intrikái, ígéretei mennyire befolyásolták a helyieket abban, hogy kiket válasszanak az új képviselő-testületbe és ki üljön a polgármesteri székbe.
Megszépül a játszótér
Archívum

Megszépül a játszótér

A Szövetség a Családokért csoport felhívására látogattak ki az Erzsébet királyné téri játszótérre azok a civilek, akik arra vállalkoztak, hogy megszépítik, felújítják az ott található játszóteret. A résztvevők ezzel szerették volna felhívni az emberek figyelmét arra, hogy egy kis összefogással nagy dolgokat is el lehet érni.