Amit ért, vitt a jánoshalmi férfi
Sziréna

Amit ért, vitt a jánoshalmi férfi

Kerékpárokat, szerszámokat, járműalkatrészeket lopott, sőt még egy gumimedencét is magával vitt az a jánoshalmi férfi, akit tavaly szeptemberben vettek őrizetbe a rendőrök. Az ügyben most zárult a nyomozás, kiderült, hogy a tolvaj lelkén tucatnyi bűncselekmény szárad.
Fejfájás ambulancia a halasi kórházban
Közélet

Fejfájás ambulancia a halasi kórházban

Segítség lehet a fejfájással küzdőknek. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház arra hívja fel a háziorvosok és a betegek figyelmét, hogy az intézményben elérhetővé válik a neurológia szakrendelések mellett újonnan induló Fejfájás Ambulancia.
Arany Bácska, ezüst Szilády (galéria)
Sport

Arany Bácska, ezüst Szilády (galéria)

Eredetileg öt csapat meccselt volna egymással az U20-as női futsal megyei döntőjében, ám a Kiskunhalasi FC az utolsó órákban jelezte, nem áll ki. Az új felállás szerint az Arany Bácska Jánoshalma, a Kerekegyháza, a Kecskemét és a Szilády RFC döntötte el a helyezések sorsát. A halasiak egyedül a jánoshalmiakkal nem bírtak, így a Bácska nevéhez méltó módon aranyérmet nyert, míg a három meccsen 9 gólt szerző Szilády ezüstérmes lett. 
Villanyoszlopnak ütközött egy Daewoo a Sóstónál (galéria)
Sziréna

Villanyoszlopnak ütközött egy Daewoo a Sóstónál (galéria)

Óriási szerencséje volt annak a sofőrnek, aki vasárnap délután ütközött neki egy útmenti villanyoszlopnak a Sóstónál. A szemtanúk szerint az idős férfi fékezés nélkül tért le a főútról, Fortuna vigyázott rá, mert nem volt szemből jövő forgalom és a kerékpárúton sem haladt senki. 
Több melléképület égett Kiskunhalas külterületén
Sziréna

Több melléképület égett Kiskunhalas külterületén

Vasárnap délelőtt riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat. A város külterületén több melléképületben keletkezett tűz. A helyszínre érkező egységek már megfékezték a lángokat.
Kamerák buktatták le a biciklis tolvajt
Sziréna

Kamerák buktatták le a biciklis tolvajt

Egy idős kerékpáros asszony táskáját emelte ki egy fiatal biciklis tavaly novemberben Kiskunmajsán. A nő egy ideig követni  tudta a tolvajt, a rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították be az elkövetőt, akit el is fogtak.
Nagykorú lett a Rockfarsang
Kultúra

Nagykorú lett a Rockfarsang

Tizennyolcadik alkalommal várták a zúzós dallamok kedvelőit a kiskunhalasi Rockfarsang szervezői. Az idei programnak, csakúgy, mint a legelső évben is, a Tiszti Klub nagyterme adott otthont. Az este során öt zenekar állt közönség elé, de természetesen a jelmezverseny sem maradt el.
Elhunyt Csupity Zoltán Kunfehértó Díszpolgára
Közélet

Elhunyt Csupity Zoltán Kunfehértó Díszpolgára

Szomorú hírt közölt közösségi oldalán Huszár Zoltán Kunfehértó polgármestere. Február 10-én, 68 éves korában elhunyt Csupity Zoltán címzetes főjegyző, a település díszpolgára. A polgármestert úgy fogalmazott: Csupity Zoltán munkásságának a mai napig élvezheti a gyömölcsét Kunfehértó lakossága.
Kecskeméti siker a Szilády - KB Autoteam Kupán (galéria)
Sport

Kecskeméti siker a Szilády - KB Autoteam Kupán (galéria)

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Szilády - KB Autoteam Kupát a Buborékban. A Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület szervezésében 9 csapat meccselt egymással, ezúttal a 2013-as korosztály kapott lehetőséget. Az utánpótlás labdarúgótornán kecskeméti siker született, a házigazda szépen helytállva a hatodik helyen zárt az erős mezőnyben.