Olcsó, praktikus, jól terhelhető, Halason is kapható a Piaggio (galéria)
Gazdaság

Olcsó, praktikus, jól terhelhető, Halason is kapható a Piaggio (galéria)

Február 2-án tartották a Paiggio haszonjárművek magyarországi bevezetésének sajtótájékoztatóját egy a Budaőrsi Repülőtér melletti logisztikai központban. Az importőr Grand Automotive CE Kft. néhány Piaggio értékesítési pontjai közül, az egyik Kiskunhalason, a KB Autoteam Keceli út 19-23 szám alatti telephelyén érhető el. A Piaggio-k már megtekinthetők és megvásárolhatók.
 Azzal fenyegette a szüleit a halasi férfi, hogy rájuk gyújtja a házat
Sziréna

Azzal fenyegette a szüleit a halasi férfi, hogy rájuk gyújtja a házat

Tucatnyi bűcseleményért kell felelnie annak a kiskunhalasi férfinek, akit szerdán vettek őrizetbe a helyi rendőrök. A 26 éves gyanúsított többször meglopta szüleit, akiket meg is fenyegetett azzal, hogy rájuk gyújtja a házta. Egy alkalommal pedig kábítószerfogyasztáson kapták a fiatalt.
Tabajdi Józsi bácsi kapja a Csáki Öcsi Díjat
Sport

Tabajdi Józsi bácsi kapja a Csáki Öcsi Díjat

A család döntése értelmében 2022-ben Tabajdi Józsi bácsi veheti át a Csáki Öcsi Díjat. Erről Éva asszony, Csáki László özvegye tájékoztatta szerkesztőségünket. A tervek szerint az elismerést február 18-án adják át. 
Körözött BMW-t találtak a tompai határon
Sziréna

Körözött BMW-t találtak a tompai határon

Tompán ért vége az utazása annak a horvát férfinek, akinek a trélerén egy körözött BMW-t találtak az egyenruhások. A sofőr ellen eljárást indított a rendőrség - olvasható a police.hu közleményében.
Medvenap hatodszor
Közélet

Medvenap hatodszor

Célul tűzték ki a rászoruló gyermekek támogatását. Plüssöket, ruhaneműket, udvari játékokat adományoztak a Kiskunhalasi Napsugár Óvodák Átlós Utcai Óvodája számára. Erre a medvenap keretében került sor.
Lifttel közlekedhetnek a mozgáskorlátozott diákok
Közélet

Lifttel közlekedhetnek a mozgáskorlátozott diákok

Liftet építenek, led világítást szereltek fel. Több fejlesztés is történt a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban az elmúlt időszakban. Az intézmény vezetője szerint hosszú távon sok hasznuk lehet az ilyen jellegű beruházásoknak.
Jelöléseket várnak a Kiskunhalas város közneveléséért díjra
Közélet

Jelöléseket várnak a Kiskunhalas város közneveléséért díjra

Már fogadják a javaslatokat a Kiskunhalas város közneveléséért díjra. Ilyen elismerésben részesülhetnek azok, akik tevékenységükkel hozzájárultak Kiskunhalas város köznevelése színvonalának emeléséhez, valamint a gyermekek nevelése, oktatása területén kiemelkedő munkát végeznek és munkájukkal, emberi magatartásukkal kivívták környezetük megbecsülését.
Vizet szivattyúztak a Jókai utcai tóba (galéria)
Közélet

Vizet szivattyúztak a Jókai utcai tóba (galéria)

A Dél-Magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület nagyteljesítményű szivattyúja dolgozott kedden és szerdán a Dong-éri Jókai utca melletti szakaszán. Mivel a csatorna vízszintje magasan állt, ezért onnan emelték át a felesleget a domb melletti vízjárta területre. 
Első edzőmeccsét megnyerte a KFC
Sport

Első edzőmeccsét megnyerte a KFC

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. A keretben történtek változások, egyik ilyen az, hogy Lengyel Péter és Lengyel Szabolcs Jánoshalmára igazolt. Közben a csapat lejátszotta első előkészületi mérkőzését, Akasztón nyert a csapat 5-2 arányban.