Vidám, zenés színházi darabok a tavaszi évadban
Kultúra

Vidám, zenés színházi darabok a tavaszi évadban

2025-ben ismét nagyszerű színészek és remek előadások várják a nézőket a kiskunhalasi tavaszi évadban. A bérletek keretében két darabot láthatnak a nézők és különálló előadásként érkezik a Padlás. Február 24-én, hétfőn 19 órai kezdettel a Zenthe Ferenc színház előadásában a „Még egyszer, veled, ugyanitt” című vígjáték, míg március 25-én, kedden, szintén 19 órakor a Körúti színház „Én és a kisöcsém” című zenés vígjátéka kerül bemutatásra. Bérleten kívüli előadásként április 7-én a Magyarock Dalszínház mutatja be a Padlást.
Saját édesanyját fenyegette késsel, majd ki is rabolta a halasi nő
Sziréna

Saját édesanyját fenyegette késsel, majd ki is rabolta a halasi nő

Nehéz szavakat találni arra, ha valaki saját édesanyját fenyegeti azzal, hogy megöli egy késsel, majd ki is rabolja őt. Sajnos ez történt egy Kiskunnhalas környéki tanyán tavaly márciusban. A lelketlen nő, és a férje sem ússza meg a tettét, ugyanis a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását kérte rájuk.
Január 17-én, pénteken avatják fel Paczolay Gyuláné, Marica emléktábláját
Sport

Január 17-én, pénteken avatják fel Paczolay Gyuláné, Marica emléktábláját

Mint arról korábban beszámoltunk,  a Kiskunhalasi UKSC  kezdeményezése alapján, a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség támogatásával emléktáblát állítanak Paczolay Gyuláné, Marica tiszteletére. Az ünnepélyes avatóra január 17-én, 17 órakor kerül sor  - tudta meg hírportálunk.
(►) Meglátogattuk Milánt, az újév első babáját
Közélet

(►) Meglátogattuk Milánt, az újév első babáját

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban 2025. január 1-én, hajnal 4 óra előtt nem sokkal született meg az esztendő első kisbabája. Azóta természetesen már Milán és édesanyja is otthon vannak, így meglátogattuk őket, hogy olvasóink is bepillanthassanak picit a család mindennapjaiba.
Új helyen az ügyfélszolgálat
Közélet

Új helyen az ügyfélszolgálat

Ideiglenesen új helyen adhatják fel hirdetéseiket és intézhetik ügyeiket a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. ügyfelei. A cég ügyfélszolgálata továbbra is a Sétáló utca 8. szám alatt található meg, viszont az udvarba érve, nem a baloldali épületbe, hanem jobbra, a főépületbe kell menniük az érintetteknek.
Világhírű oktatótól tanulhattak a fiatalok
Sport

Világhírű oktatótól tanulhattak a fiatalok

A Szent József Katolikus Általános Iskola tehetséges szóló- és duótáncosai, Horváth Lili, Juhász Janka és Kertész Emma, valamint a Kyra Dance Team szólistái, Csont Aisah, Varga Emília, Osztrogonácz Cvetkovic Lana és Csizmár Adrienn Júlia is részt vettek a Baton Fusion 2.5 elnevezésű nemzetközi edzőtáborban. Az esemény különlegességét Anetta Lucero, a botforgató sportág világszinten elismert mesterének és Guinness-rekordernek részvétele adta, aki két teljes napon át osztotta meg tudását, szenvedélyét a magyar fiatalokkal.
Magyar kultúra napja Kautzky Armand és Hűvösvölgyi Ildikó műsorával
Kultúra

Magyar kultúra napja Kautzky Armand és Hűvösvölgyi Ildikó műsorával

Egy este, ahol a magyar irodalom legszebb alkotásai és a színház lenyűgöző ereje találkozik. Színes orchideák címmel Kautzky Armand és Hűvösvölgyi Ildikó önálló műsora lesz látható Kiskunhalason a magyar kultúra napja alkalmából. Január 22-én 18 órakor kezdődik az ünnepi program a városi filmszínházban.