Pálinkás jó nap a Sóstó Csárdában (galériával)
Több százan látogattak ki szombaton, az I. Sóstó Pálinka és Bandérium Mustra családi szabadidős, hagyományőrző rendezvényre. A szervezők amatőr pálinka versenyt, zenés körítéssel fűszerzett látványfőzést és egész napos lovas programot kínáltak a Sóstó Csárdában és környezetében. (kép: Bende Béla, a legjobb halasi pálinka különdíjával, mellette Herczeg Nóra, a díjátadó)
Reggel 9 óráig, a nevezési határidőig 34 pálinkát adtak át Kiskunhalasról és a környékbeli településekről a szakértőkből álló zsűrinek, amely a délelőttöt a pálinkák minősítésével töltötte. Mindeközben Sós Dezső közétkeztetési mesterszakács vezetésével főtt a 2000 literes, óriás fazékban a nap specialitása, az öröm körömpörkölt. A Sóstó Csárda az amatőr pálinka megméretésen túl, professzionális pálinkafőzdék készítményeiből is adott kóstolót, a családok pedig a Kiskunhalasi Lovasbandérium biztosította lovaglási, kocsizási lehetőséggel éltek a nyárias időben.
Délután két órakor került sor az eredményhirdetésre, ahol kupákat, pálinkás pohárkészleteket, okleveleket és különleges pálinkás üvegeket adtak át díjazásként a versenyzőknek. A rendezvényen a Melódia zenekar húzta a talpalávalót, de a közönség megismerhette Posztobányi László pálinka dalát is. Zárásként a Kiskunhalasi Lovasbandérium redemptiós karusszel bemutatójának tapsolt a műsorokért hálás nézősereg.
A pálinka verseny végeredménye:
I. Csibri Zsolt – Vadcseresznye pálinka
II. Marosi Béla - Csipkebogyó pálinka
III. Csibri Zsolt – Szilva – Ruth Gerstetter
Különdíjak:
Legjobb érlelt pálinka: Kramerer István
Legjobb ágyas pálinka: Savanya Szabolcs
Legjobb szőlő pálinka: Rózsahegyi Róbert
Legfeltörekvőbb pálinka: Czibolya Zsolt
Legjobb kiskunhalasi pálinka: Bende Béla
Szöveg: Kovács Iván, kép: Pozsgai Ákos
{phocagallery view=category|categoryid=172|limitstart=0|limitcount=0}