„Pozitív érzésekkel utazom ki Imolába”
Archívum

„Pozitív érzésekkel utazom ki Imolába”

E hét végén, az Olaszországban található Imolában rendezik a Superbike világbajnokság egyik fő betétsorozataként futó FIM Superstock 1000 Kupa idei ötödik fordulóját, ahol a szokásokhoz híven a H-Moto Team motorosa, Győrfi Alen képviseli majd a magyar színeket. A korábbi Európa-bajnok versenyző bízik benne, Monza után a bajnokság második olasz futama is szerencsét hoz neki.

Győrfi Alennek alapvetően jó emlékei vannak eddigi olaszországi versenyeiről. Tavaly éppen a most következő futam helyszínén, Imolában sikerült megszereznie első az évi pontjait a FIM Superstock 1000 Kupában, míg idén ugyanez egy másik legendás olaszországi versenyhelyszínen, Monzában sikerült neki, immár új BMW-je nyergében. 

A kiskunhalasi motoros tehát jó emlékekkel és pozitív érzésekkel tér vissza az olasz csizmába, és bízik benne, hogy végleg feledtetni tudja legutóbbi, portimaói bukását, amelyre a teste még ugyan időnként emlékezteti, de fejben már csak és kizárólag az előtte álló feladatra koncentrál.

Győrfi Alen #40

„Jó emlékeim vannak Imoláról, úgyhogy nagyon várom már ezt a versenyt. Az első évben ugyan még pechesek voltunk itt, mert kilöktek minket, de tavaly itt sikerült megszereznünk az első pontjainkat a vb-n, és nagyon remélem, hogy idén is valami hasonlóan jó eredményt tudunk majd felmutatni ezen a pályán. Olaszországról az idei évből is vannak már jó emlékeim, hiszen az első vb-pontjaimat Monzában tudtam megszerezni a BMW-vel. Úgy érzem, most is jó esélyünk lesz a pontszerzésre, és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében. Vasárnap kipróbáltuk a motort a hungaroringi nyíltnapon, minden rendben van vele, és én is jól vagyok. Szerencsére semmilyen maradandó sérülésem nem keletkezett a múltkori, portimaói balszerencsés esés folytán. Igaz, a kisujjamban megsérült a porc, úgyhogy az már sosem lesz egyenes, a derekamban és a hátamban pedig megrándult az izom, de szerintem ez a mostani versenyhétvégén már nem fog hátráltatni. Jó erőben érzem magam, és motivált vagyok, ezért pozitív érzésekkel utazom ki Imolába.”