Remekelt a Tekó Kiskunmajsán

Négy középiskola mérte össze tudását a Dózsa Kupán, Kiskunmajsán. A Tekó csapatai labdarúgásban és kézilabdában is dobogóra állhattak, a fiúk és a lányok mezőnyében egyaránt. A mezőny kiegyensúlyozottságát jól jelzi, hogy a mind a négy sorozatban másik iskola diadalmaskodott, a leghatékonyabbnak azonban a II. Rákóczi bizonyult!

Fiú foci

 

Molnár Csaba együttese 1-0-s győzelemmel kezdett a csípős reggeli hidegben - a focimeccsek ugyanis szabadtéri, betonos pályán voltak - a Wattay ellen. Második mérkőzésükön kétszer is sikerült előnyt szerezni a kiskunfélegyházi Constantinum ellen, ám az ellenfél mindkétszer egalizált.

A többi mérkőzés eredményei alapján a Tekó-Dózsa zárómeccs az aranyéremről volt hivatott dönteni. A rákóczis diákok kemény rohamokat vezettek, mert tudták, egy döntetlennel - jobb gólkülönbsége miatt - a Majsa lenne a győztes. Sajnos azonban a legnagyobb ziccerek is kimaradtak, hol a hazai kapus, hol a kapufa mentett, így a 0-0-s döntetlen az ezüstérmet jelentette a fiúknak.

Lány foci

Dávid Géza csapata a bombaerős Constantinum ellen játszotta első meccsét. Az évek óta együtt játszó félegyházi csapat érvényesítette a papírformát és 7-0-ra kiütötte a lelkes tekós lányokat, majd a házigazdákat is alaposan megruházta. A Tekó-Dózsa találkozó tétje tehát az ezüstérem volt. Szikora Bogiék határozottan védekeztek és támadásban is kezdeményezőbbek voltak a házigazdánál, aminek az első félidőben meg is lett az eredménye: Kaszap Tamara egy sokat gyakorolt játékhelyzet végén megszerezte a vezetést.

A második félidőben igyekezett a Dózsa, de a rákóczis védelem feltörhetetlennek bizonyult - a hazaik legnagyobb lehetősége egy büntető volt, melyet azonban Varga Bettina bravúrosan hárított. Maradt az 1-0, ezüstérmes a Tekó!

Fiú kézi

Gurály Attila tanítványainak a végső győzelemre is komoly sansza volt, ám sajnos a nyitómeccsen egy góllal alulmaradtak a Wattay ellen (11-12). Ezután viszont két győzelem következett, előbb a Constantinum (13-11), majd óriási küzdelemben a házigazda ellen (10-9), így újabb ezüstnek örülhettünk!

Lány kézi

A fiúkhoz hasonlóan, esélyesként vágott neki a tornának a lánycsapat is! A Wattay elleni találkozó jó bemelegítés volt (14-10) a Nagy Mariann vezette tekósoknak, a Constantinum ellen pedig finoman szólva is meggyőző különbséggel nyertek a lányok (14-3). Jöhetett a "döntő" a hazaiak ellen és a rákóczisok itt sem kegyelmeztek (9-6), így megnyerték a tornát!

Az egyéni díjak átadásánál is több tekós sportoló volt érdekelt. Nagy Mariann lány kézilabdában gólkirály lett, Varga Bettinát a lány focisták között a legjobb kapusnak választották. A fiúk közül Hugyecz János a legjobb mezőnyjátékos lett fociban, míg Zsikla Ferenc a legjobb kapusnak bizonyult kézilabdában!

Szöveg: Dávid Géza