Őrizetben a verekedő
Archívum

Őrizetben a verekedő

Rendőrségi szempontból nyugodtnak mondható volt a tegnap. A halasi kapitányság járőrei elfogtak egy 17 éves fiatalembert, akit a bíróság kerestetett. Eddig nem találkoztak az egyenruhások ittas sofőrrel.

Súlyos baleset és kiemelkedő bűnügy nélkül telt el húsvét szombat a halasi rendőrök számára. Egyetlen említésre méltó esemény egy 17 éves dunaszentgyörgyi fiatalember elfogása és őrizetbe vétele volt. A nagykorúság előtt álló fiút tegnap délelőtt állították elő, mivel kiderült, hogy testi sértés alapos gyanúja miatt köröztette őt a halasi járásbíróság. A megyei főkapitányság sajtószolgálatától azt is megtudtuk, hogy nem találkoztak szombaton ittas sofőrrel, pedig akció zajlik Bács-Kiskunban. A Józan Húsvét elnevezésű ellenőrzés-sorozat ma és holnap is folytatódik, a halasi közlekedésrendészet egyenruhásai kint vannak az utakon.

Jáger Levente