Saját ismerősüket verték át a halasi mobiltelefonos csalók
Százezer forintot utaltattak át ismerősük bankszámlájáról azok a kiskunhalasi férfiak, akik hozzájutottak a mobil banki alkalmazás belépő kódjához. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint egy baráti összejövetelen történt az eset, amelyben a napokban született vádemelés.
A vád szerint a kiskunhalasi férfiak január 5-én egy összejövetelen vettek részt, ahol a sértett, egy helybeli férfi is megjelent. Beszélgetés közben a sértett zenehallgatás céljából elővette a telefonját, egyúttal elmondta a jelenlévőknek a készülék feloldó kódját. A kód megegyezett a feltelepített mobil banki alkalmazás belépő kódjával. A vádlottak elhatározták, hogy a kód ismeretében pénzt szereznek a férfi folyószámlájáról- olvasható az ugyeszseg.hu oldalon.
A közlemény szerint a férfiak kis időre magukhoz vették a sértett telefonját és átmentek a közelben lakó nő ismerősükhöz, akiről tudták, hogy van bankszámlája. A tervükbe bevonták a nőt, aki a megvalósítást segítendő megadta a számlaszámát. Ekkor a két férfi a telefont feloldotta és ugyanazzal a kóddal belépett a sértett netbankjába, majd a nő bankszámlájára sikeresen átutalt 100 ezer forintot. A vádlottak ezután a pénzt bank automatából felvették és az előzetes megállapodásuknak megfelelően megosztoztak rajta.
Az ügyészség mind hármójukat információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja és ezért egyikükkel szemben végrehajtandó, a többiekkel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.