Archívum
Sebészkonferencia Halason
A Magyar Sebész Társaság Dél-Magyarországi Csoportja Kiskunhalason tartotta tudományos tanácskozását, tisztújító ülését. Az 1952-ben alakult szakcsoport Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megyék sebészeti, baleseti sebészeti klinikái és osztályai részvételével működik.
A halasi tanácskozáson a szakemberek a sebészeti ellátás során alkalmazható diagnosztikai lehetőségeket vitatták meg. Az ebbe a betegségcsoportba tartozó beavatkozások közismerten sokkal többe kerülnek és a halálozási arány is magasabb, mint az előre tervezett beavatkozásoknál.
A humánerőforrást illetően sok helyen komoly gondokkal küzdenek az egészségügyi intézmények – hangzott el a konferencián, ugyanakkor a halasi kórház az országos átlagnál jobb helyzetben van ezen a területen, elegendő szakorvos és műtőszemélyzet áll rendelkezésre. Hasonlóképpen jobb a helyzet az országos átlagnál a műszerezettséget illetően, ennek köszönhetően a sebészeti ellátásra bekerülő betegek az átlagnál jobb ellátásban részesülnek, amely jelentősen javítja a gyógyulási esélyeiket.
A konferencián tisztújításra is sor került, a Magyar Sebész Társaság Dél-Magyarországi Csoportja új vezetőségébe bekerült Nagy András, a halasi kórház sebész főorvosa is.
Kép, szöveg: Pozsgai Ákos