Archívum
Sikeres focitoborzó
Úgy látszik, még mindig szeretik a gyerekek a focit. Legalább is ez derült ki a Kiskunhalasi FC ma délelőtt rendezett toborzójából, ahol több korosztályban, közel félszáz fiatal próbálta ki ezt a sportágat.
Nagyobb hangsúlyt kíván helyezni az utánpótlás-nevelésre a Kiskunhalasi FC, ezért toborzót hirdetett, több korosztályban. A ma délelőtti eseményre a klub edzői, játékosai is részt vettek, akik igyekeztek mindent megmutatni a fiataloknak. Szerencsére komoly volt az érdeklődés, közel félszáz srác húzott focicsukát. Kuhn Róbert elnökhelyettes tájékoztatta a szülőket és hamarosan már edzésen is kipróbálhatják magukat az újdonsült focisták.
Kép-szöveg: Jáger Levente