
(►) Sikeres főpróba a championátusra (galéria)
Vasárnap befejeződött Kiskunhalason a háromnapos nemzeti és felkészítő díjugrató verseny. A Hirling József Lovasparkban füvön és textiles pályákon vegyesen versenyeztek forró, nyári időjárási körülmények között a lovasok. Összesen 35 versenyszámot, 468 starttal láthatott a közönség. A helyi szurkolóknak volt miért örülni, összesen 10 elsőséget értek el a kiskunhalasi lovasok. (címképen Karádi Ármin és Chesna)
Július 4 és 6 között rendezték meg Kiskunhalason a háromnapos nemzeti és felkészítő díjugrató versenyt. A helyi sportolók mellett az ország számos pontjáról érkeztek lovasok. Sokan a július végi Championátus I. fordulója miatt érkeztek az ország különböző helyeiről, hogy gyakorlási lehetőéget találjanak a füves arénában.
A legeredményesebb klubnak, a Kiskunhalasi LTSE bizonyult, ők a helyi tíz sikerből hatot zsebelhettek be. Az időjárás az évszaknak megfelelő, forró nyári kánikulát hozott, amit a szervező Kiskunhalasi Lovasbandérium SE az istállókban ventilátorok üzembe helyezésével enyhített és a létszámhoz kellő számú locsoló állást biztosított a lovak számára. A szombati és a vasárnapi eredményekről már beszámoltunk. Ide kattintva található a pénteki beszámoló! A szombati tudósításhoz katt ide!
A vasárnapi érdeklődés különösen a füves pályán zajló eseményekre irányult, hiszen az egyik utolsó lehetőség volt a chaminoátus I. fordulójára gyakorolni az arénában. Az első, 120 cm nyitott versenyszámot, időre egyszeri összevetéssel rendezték. Karádi László nemzetközi pályaépítő szellős pályát épített, a gyepterület egészén arányosan elhelyezve az akadályokat. Tíz hibátlan alappálya született, végül kilenc összevető mérte össze a tudását. Az első Iby Katalin lett HB Santos-szal (Örkénypusztai LSE), ő szintén a cahmpionátusra szánta gyakorlásnak a kört.
A következő, az öt centiméterrel magasabb akadályokkal nehezített, 125 cm nyitott kört, szintén időre rendezték, egyszeri összevetéssel. A négy összevetőből egy halasi nevelésű, ám már önálló egyesületet vivő (Zenit LSE) lovas, Karádi Ármin nyert Chesna nyergében. Ármin elmondta, hogy nem minden áron lovagolt az összevetésben, de tempósan és biztonságra törekedve kérte a lovától végrehajtani a feladatot.
A háromnapos verseny és a nap legnehezebb, 135 cm-es, csak időre folyó fordulójának nyitott kategóriáját az Equitania LC lovasa, Ódor Enikő Jason Statham-mel, első indulóként nyerte meg. Enikő kifejezetten a Championátus I. fordulója miatt érkezett gyakorolni lovával. Ahogy mondta nem nyerni jöttek és még a lovának szüksége lesz egy kis munkára a championátusig. A szám győztese azt is hozzá tette, hogy mindig nagy kedvvel érkezik Kiskunhalasra, mert szereti ezt füves pályát.
A 135 cm-es körben, az U 25-ös kategóriát a fiatal és tehetséges halasi sportoló, Miskei Léna, Laila nevű lovával hibátlanul hozta. Ezzel a 25 év alatti lovasok között az első helyen végeztek. Léna először versenyzett Lailával 135 cm-es magasságon, így nagy öröm volt neki és csapatának, a Füzér team-nek a siker. Léna és Laila egyébként már az előző napokban is jó formát mutattak és nyertek egy 125 cm-es fordulót.
A háromnapos verseny utolsó körére délután fél hatkor került sor. A 110 cm-es magasságú akadályokkal tűzdelt, nyitott versenyszámot időre rendezték. A záró körben tíz lovas indult és Angelus Hanna, a Prosper LK lovasa Napoli ZL nevű, 7 éves szürke herélt lovával nyert. A páros fölényére jellemző, hogy majd tíz másodperccel volt gyorsabb a második helyezett lovasnál, hibátlan teljesítménnyel.
Rózsahegyi Róbert, a verseny igazgatója elmondta, hogy a verseny kettős céllal rendeződött. Egyrészről jó főpróba volt a szervezőknek a champinátusra, másrészről jó gyakorlási lehetőségnek szánták a füvön kevesebbet versenyzőknek. Jól sikerült a főpróba. Örülök, hogy sok halasi egyesület vett részt rajta és szép sikerekkel örvendeztették meg a hazai szurkolókat. Most pedig már az év egyik legrangosabb kiskunhalasi versenyére, a Champinátus I. fordulójára készülünk a szervezőtársaimmal, amely két hét múlva, július 25-e és 27-e között lesz a Hirling Lovasparkban. A telepvezető azt is hozzá tette, hogy a lovasbarátoknak és a színház kedvelőknek egyszerre kedveznek, mert a Nemzeti Lovas Színház július 29-én újra Kiskunhalasra érkezik. A Pintér Tibor (Tenya) vezette társulat egy lélegzetelállító és szívhez szóló darabot állít színpadra a Hirling József Lovasparkban, még pedig a Honfoglalást, erről részletek a bandérium közösségi oldalán találhatók!
A nemzeti díjugrató versenyszámok szombati győztesei:
Füves pálya:
• 125 cm nyitott versenyszám időre egyszeri összevetéssel: 1. Karádi Ármin, Chesna Zenit LSE
• 135 cm nyitott versenyszám csak időre: 1. Ódor Enikő, Jason Statham Equitania LC
• U25: 1. Miskei Léna, Laila Kiskunhalasi LTSE
• 110 cm nyitott versenyszám időre: 1. Angelus Hanna, Napoli ZL Prosper LK
Textiles pálya:
• 100 cm kezdő lovas versenyszám lovasok stílusversenye: 1. Strubl Dorina, Astrid Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE
• 105 cm nyitott versenyszám időre: 1. Kuczora Petra, For President Fauna Lovas Sport Egyesület
• 110 cm nyitott versenyszám időre: 1. Szabó Dorina, Contini Lodoren Lovas Klub
• 120 cm nyitott versenyszám időre: 1. Kiss Maja, C'est La Vie Mórahalmi LSE
Felkészítő versenyszámok, textiles pálya:
• 80-85 cm versenyszám ideális időre: 1. Füzér Flóra, Cornetto Kiskunhalasi LTSE
• 90 cm versenyszám ideális időre: 1. Karádi Ármin, Caliban, Zenit LSE
Szöveg-kép-videó: Kovács Iván, nem logozott képek: Katusné Gudmon Kata