Szeitz Ádámra emlékeztek
Archívum

Szeitz Ádámra emlékeztek

Bensőséges és meghitt ünnepség helyszíne volt ma délelőtt a Vörös Szikra Tsz egykori majorja. Közel százan emlékeztek Szeitz Ádámra, a legendás termelőszövetkezeti vezetőre, a fogathajtósport szerelmesére, aki nagyon sokat tett a sportágért. Mától emléktábla tiszteleg a kiváló személyiség előtt.

Több mint negyedszázaddal ezelőtt alakult meg a Magyar Fogathajtósport Baráti Köre és 19 évvel ezelőtt az emlékbizottság is. Az alapítók között volt Szeitz Ádám, az egykori Vörös Szikra Tsz elnöke, aki szerelmese volt a lovaknak, és a lovassportnak. A 70-es, 80-as években egy remek genetikai állománnyal rendelkező ménest hozott létre, amelyből számtalan kiváló paripa került a fogatok el. Imádta ezt a szakágat, éppen ezért jelentett számára óriási örömöt, amikor 1985-ben, a kettes fogat, Beszedics Ferenc hajtóval a világranglista 7. helyén állt. Szeitz Ádám 2006. novemberében hunyt el, de egykori egyesületi társai, barátai, tisztelői nem feledkeztek meg róla. Ma délelőtt emléktáblát avattak a Szegedi út melletti majorban, az ünnepségen Deme János, a Magyar Fogathajtósport Baráti Kör elnöke mondott beszédet. - Nekünk jutott a feladat, hogy az emlékezés tiszta kendőjével töröljük le a feledés porát- mondta az elnök, aki szerint Szeitz Ádám maradandót alkotott. Ráadásul családjában ma is megvan a lovak szeretete, unokája, Weinhardt Virág korosztályos Európa-bajnoki 2. helyezett díjugrató. Az emléktáblát Szalai József fogathajtó leplezte le. (Részletek a holnap esti Híradóban.)

Kép-szöveg: Jáger Levente