Szerény városi ünnepség
Szerény érdeklődés mellett tartották meg a városi ünnepséget a művelődési ház nagytermében. Gyovai István polgármester beszédében azt fogalmazta meg, hogy csak józan gondolatokkal, csak együtt, csak összefogással lehet megerősödött a város és osztatlan a magyar nemzet.
A korábbi hagyományokkal szakítva ezúttal nem a művelődési ház udvarán, hanem a nagytermében tartották meg a városi ünnepséget. Sajnos az alig 30 perces műsort maroknyi közönség nézte végig. A képviselő-testület tagjai közül csak Halász Balázs alpolgármester és Jerémiás Béláné képviselő vett részt. Pedig a Kiskunhalasi Városi Vegyeskar éneke, Kurgyis Andrea szavalata jóval nagyobb számú érdeklődőt érdemelt volna. Gyovai István polgármester ünnepi beszédében kitért arra, hogy nehéz idők járnak, a halasi közösségek, sőt a családok is hamis politikai eszméken vitatkoznak.
A város első embere úgy látja, hogy csak józan gondolatokkal, csak együtt, csak összefogással lehet megerősödött a város és osztatlan a magyar nemzet. A polgármesteri köszöntőt követően Berki József káplán, Édes Árpád lelkész és Honti Irén lelkész áldotta meg, illetve szentelte meg az új kenyeret, amelyet az ünnepség végén a jelenlévők meg is kóstolhatták.
Kép-szöveg: Jáger Levente
{phocagallery view=category|categoryid=117|limitstart=0|limitcount=0}