Szívós Majsától a Fiat 2 pont
Archívum

Szívós Majsától a Fiat 2 pont

A Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság 2011/2012-es szezonjának ötödik fordulójában szombaton esete Kiskunmajsán vendégeskedett a Fiat KB Autoteam SE. A hazaiak agresszív játékkal indítottak és keményen védekezve kezdeményeztek támadásokat, de a végén a halasi együttes örült a két pontnak. (kép: Csősz Szilvia ziccerben)

A Kiskunhalas jól tartotta a kezdeti majsai lendületet, majd az első játékrész felétől lassan, de biztosan előnyre tett szert. A félidő végén 2 gólos vezetéssel ment pihenőre az Autoteam (14-16). A fordulás után ismét erőszakos, sokszor durva fellépéssel darált a Kiskunmajsa, amit figyelmeztetésekkel, kiállításokkal próbált megfogni a játékvezetés, nem sok sikerrel. A játékrész 8. percében 20-20 volt a meccs állása, de aztán megrázta magát a Kiskunhalas és zsinórban négy gólt szerzett. A Majsa innentől nem tudott igazán felállni. Ráadásul öt perccel a lefújás előtt, az egész találkozón fegyelmezetlen és sportszerűtlen Szénási Szilvia piros lapos, végleges kiállítása megpecsételte a hazai együttes helyzetét. Kiskunmajsa SE - FIAT KB Autoteam SE 27-32. A mérkőzés képgalériájához klikk ide!

Komáromi Tibor (edző, Kiskunmajsa SE): „Erre a találkozóra állt össze a csapat igazán, bár Holló Anett azért hiányzott. Fejben vesztettük el a meccset. Az utolsó negyedórában már fizikailag sem voltunk megfelelő állapotban. Sajnos a végén a legeredményesebb játékosunk, Szénási Szilvia végleges kiállítása a legrosszabbkor nehezítette tovább a helyzetet. A vereség ellenére elégedett vagyok, mert szinte végig partiban voltunk a Halassal.”

Virág Erika (edző, Fiat KB Autoteam SE): „Nagyon megdolgoztak a lányok ezért a két pontért. Tulajdonképpen önmagukat győzték le. Ők nem gondolták, de én sejtettem, hogy nehéz, küzdelmes meccs elé nézünk, mert láttam a majsai eredményeket és szinte biztos voltam abban, hogy új felállásban játszanak majd. Bejött. Fizikailag és mentálisan is készültek ránk, de felnőttünk a feladathoz és ha időnként hibáztunk is az eladott labdákkal, kihagyott ziccerekkel, biztosan hoztuk a rendkívül kemény találkozót. Fontos két pontot szereztünk az erős, technikás Kiskunmajsától.”

Kiskunmajsa SE - FIAT KB Autoteam SE 27-32 (14-16)

Kiskunmajsa, Városi Sportcsarnok, 50 néző. 2011. október 22-én, 18 óra

Mérkőzésvezetők: Tóth Edmond, Horváth Viktor

Hétméteres: 6/5 - 4/4, figyelmeztetés: 3/2, kiállítás: 4/0

Gólszerzők:

Kiskunmajsa SE: Fekete Nóra 3, Csikó Szilvia 3, Máté Tóth Hajnalka 3, Szénási Szilvia 10, Hurnóczi Petra 4, Fehér Henriett 4.

FIAT Autoteam SE: Mészáros Anita 1, Csősz Szilvia 11, Rácz-Fodor Ágota 7, Laczkó Krisztina 1, Baksa Nikolett 8, Agócs Erika 4.

Szöveg-kép: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=198|limitstart=0|limitcount=0}