Terjeszkedik a prózafelolvasó verseny (videóval)
12 éve annak, hogy Dr. Döme Ottó elindította a Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom elnevezésű prózafelolvasó versenyt Kiskunhalason. Idén, minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a rendezvényt, melynek döntőjére városunk határain túlról is érkeztek nevezők.
A verseny a főszervező köszöntőjével kezdődött. Az utóbbi években a döntőn mindig jelen volt Nyírő K. Judit, a nagy erdélyi író, Nyírő József unokahúga, aki ezúttal hivatalos elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni. Gondolatait egy levél formájában juttatta el a szervezőknek.
A tervek szerint, jövőre még szélesebb körben meghirdetik majd a prózafelolvasó versenyt, így elképzelhető, hogy néhány éven belül már egy országos megmérettetésről számolhatunk be.
Végeredmény:
Középiskolás korosztály:
I. hely: Regős András (Baja)
II. hely: Varga Vivien (Vári Szabó István Szakközépiskola)
III. hely: Sike Klaudia (Bibó István Gimnázium)
Különdíj: Suhajda Klaudia (Szilády Áron Református Gimnázium)
Felső tagozatos korosztály:
I. hely: Tóbiás Anna (Szilády Áron Református Gimnázium)
II. hely: Gozdán Dóra (Bibó István Gimnázium)
III. hely: Tóth Csanád (Szent József Katolikus Általános Iskola)
Különdíj: Mohai Aletta (Baja)
Vanyúr László (Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola)
{phocagallery view=category|categoryid=284|limitstart=0|limitcount=0}