Térségbeli iskolákat és óvodákat vesz át a szegedi püspökség
Öt iskolája és óvodája mellé a Szeged-Csanádi Egyházmegye szeptembertől 6 oktatási intézményt vesz át. A püspökség szociális és gyermekvédelmi intézményhálózata is jelentősen bővül.
Négy megye területéről gyarapodik szeptembertől a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási intézményrendszere. Eddig összesen 13 egyházi közoktatási intézmény működött Csongrád és Békés megyében 4014 nappalis, valamint 298 esti és levelező tagozatos tanulóval.
– Ahol helyi igény fogalmazódott meg, és az adott intézménybe járó gyermekek szüleinek jóval több mint 50 százaléka kérte, hogy vegyük át az oktatást és nevelést, arra vállalkoztunk és ezután is vállalkozunk – jelentette be Szegeden tartott sajtótájékoztatóján dr. Kiss-Rigó László püspök. Az összlétszám ősztől nagyjából 6500 lesz. Az oktatási intézményrendszert ezután is az egyházmegye legnagyobb szervezete, a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság irányítja.
A többi mellett például szeptembertől átveszik a vásárhelyi Aranyossy Ágoston általános iskolát és óvodát, ahol autista gyerekeket nevelnek.
– Két megye teljes körű gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátását is átvette az egyházmegye: Csongrád megyében és Komárom-Esztergom megyében. A két megyében közel 1200 fiatalt gondoznak.
Eddig a szomszédos Csongrád megyében 5 intézményt tartott fenn az egyház: Szentesen, Kübekházán és Újszentivánon óvodát és iskolát, Hódmezővásárhelyen és Dócon pedig iskolát. Önálló intézményként veszi át és működteti tovább a csongrádi iskolát, a baksi és a zsombói iskolát és óvodát. Kistelepülések intézményeit már meglévőkhöz csatolják.
A dóci iskolának és óvodának a telephelye lesz Csongrád megyéből a pusztamérgesi óvoda és iskola, valamint az öttömösi óvoda és iskola. Bács-Kiskun megyéből csatlakozik Dóchoz a harkakötönyi és a kömpöci iskola.
Kuris István László