Testvérvárosi sportnap
Archívum

Testvérvárosi sportnap

Polgármesteri köszöntővel, valamivel 10 óra előtt hivatalosan is elkezdődött a Kiskunhalas - Magyarkanizsa testvárvárosi sportnap. A több mint 3 évtizedes hagyományokkal bíró eseményen már az első pillanattól kezdve oldott, baráti volt a hangulat. A két város fociban, kézilabdában, asztaliteniszben, tekében és sakkban méri össze tudását, de ma az eredmény másodlagosnak mondható. (Felvételünk a női kézilabda-mérkőzés előtt készült)

Több évtizedes baráti viszony fűzi össze a vajdasági Magyarkanizsát Kiskunhalassal. Ennek egyik patinás megnyilvánulása a sporttalálkozó, amelyet évente két alkalommal rendeznek. Tavasszal Kiskunhalason, ősszel pedig Magyarkanizsán találkoznak egymással a csapatok. Ma délelőtt, nem sokkal fél tíz előtt futott be az első kanizsai küldöttség, akik széles mosollyal és baráti öleléssel fogadták a házigazdák köszöntését.

Nem volt itt minden vajdasági sportoló, mert a határon feltartóztatták az egyik küldöttséget, így van akik később csatlakoztak az eseményhez. A vendégeket Gyovai István polgármester és Lekrinszki Tivadar sportszervező fogadta, míg a vendégek részéről Lackó Róbert polgármester-helyettes volt a delegáció vezetője.

Ezen a napon női és férfi kézilabdában, kispályás labdarúgásban, asztaliteniszben, tekében és sakkban mérik össze tudásukat a felek, de valamennyi résztvevő egyöntetű véleménye volt, hogy ma az eredmény másodlagos, a barátság ápolása viszont mindenek előtt van. (Emlékezetes pillanatok a kedd esti Sportmagazinban.)

Kép-szöveg: Jáger Levente