Tűzoltóink a Dunakanyarban és Baján, a kötönyiek Tassnál
Archívum

Tűzoltóink a Dunakanyarban és Baján, a kötönyiek Tassnál

A kiskunhalasi tűzoltók 16 fős csoportja ma is Nagymarosnál dolgozott az árvízi védekezésben, 12-en pedig Bajánál építették, figyelték a gátakat. A harkakötönyi önkéntesek pedig Brassó Imre Albert polgármester vezetésével Tassnál dolgoztak.(A fotó Nagymaroson készült)

Több ezren dolgoznak az árvízi töltések mentén, mindenki azért küzd, hogy minél kisebb károkat okozzon a dunai árhullám. A halasi tűzoltóság állománya is kiveszi a részét a munkálatokból. Mint arról az elmúlt napokban több alkalommal is beszámoltunk egy 16 fős csoport csütörtök óta dolgozik a Dunakanyarban a védművek megerősítésén.

Lencse Attila főtörzszászlós arról tájékoztatta szerkesztőségünket néhány perccel ezelőtt, hogy a mai nap folyamán a gátakon átszivárgó víz szivattyúzásában vettek részt egy 5 kilométer hosszú szakaszon. Három fős csoportokat alakítottak, akik az adott területen dolgoztak. A váltás este 8 órakor érkezik majd- kaptuk a hírt. Közben tegnap éjszaka óta a halasiak újabb, 12 fős egysége vesz részt a védekezésben. A csapat Bajánál dolgozik, mint megtudtuk: homokzsákolás mellett a gátak figyelése volt a feladatuk.

Egy kemény, dolgos, fárasztó nap van mögöttük. Önkéntesek is dolgoznak a gátak megerősítésén. A harkakötönyiek egy csoportja, Brassó Imre Albert polgármester vezetésével Tassnál vett részt a védekezési munkálatokban. Zsákoltak, pakoltak és nagyon sokat tettek azért, hogy ne legyen komolyabb baj.

Jáger Levente

{phocagallery view=category|categoryid=933|limitstart=0|limitcount=0}