Új elnök és toborzó a focistáknál
Archívum

Új elnök és toborzó a focistáknál

Közgyűlést tartott a napokban a Kiskunhalasi FC. Ezen a szokásos beszámolók mellett tisztújításra is sor került. Mivel a korábbi elnök, Rádi Zoltán egészségi állapota miatt nem tudta vállalni a feladatot, a tagság új vezetőt választott és bekerült egy új tag a vezetőségbe is.

Új elnöke van a Kiskunhalasi Football Clubnak és bekerült egy új tag a vezetőségbe is. Az egyesület közgyűlésén kiderült, hogy a korábbi legendás labdarúgó, edző Rádi Zoltán egészségi állapota okán nem tudja tovább irányítani a klubot. A tagság végül Faddi Jánosnak szavazott bizalmat, aki eddig is jelentős összegekkel támogatta a helyi focit.

Dönteni kellett egy új elnökségi tag személyéről is. A vezetőségbe Dózsa Tamás Károly került. Az egyesület megyei I. osztályú csapata nagy hajrával bennmaradt a megyei I. osztályban, az U16-os csapat pedig hajszállal maradt le a dobogóról. A klub igyekszik felépíteni az utánpótlását, ezért tegnap délelőtt nyilvános edzést és toborzót tartott, amelyre volt érdeklődés.

Jáger Levente