
Új eszközök segítik a koraszülötteket (galériával)
Megérkeztek az új inkubátorok és lélegeztető készülékek a halasi kórházba. Két pályázatnak köszönhetően teljesen megújul az intézmény koraszülött-ellátási gépparkja. A 3 milliárdos modernizációs program mellett egy 50 milliós fejlesztés is segíti a vártnál hamarabb született és gyengébb babákat.
A tapasztalatok szerint a térségben emelkedik a koraszülések száma. A szülések több mint 15 százalékában a babák a vártnál hamarabb látják meg a napvilágot. Ők különös gondoskodást és nagy figyelmet igényelnek. Ezt segítik majd az új eszközök.
Az új berendezések mellé informatikai fejlesztés is párosul –kaptuk a tájékoztatást Varjú József üzemeltetési igazgatótól. Ezért a picik minden adata pontosan nyomon követhető lesz, sőt Kecskeméten és az ország több kórházában is ilyen eszközöket állítanak használatba, így azok kompatibilisek lesznek egymással. A halasi kórházba nagyon várták már azokat a lélegeztető gépeket is melyekkel a pici súlyú koraszülötteket tudják segíteni. Az ő lélegeztetésüket eddig nehézkes volt megoldani.
Az új eszközöket új környezetben, a kórház hármas szintjén állítják majd üzembe. Itt még folyamatban vannak, de a végéhez közelednek az átalakítási munkálatok.
Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Kohout Zoltán
{phocagallery view=category|categoryid=957|limitstart=0|limitcount=0}