Utazás a széki viselet körül
A Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület konferenciát és viseleti bemutatót szervezett a szakmabeliek számára. Az Utazás a széki viselet körül című rendezvényt Kiskunhalason, a Csipkeházban tartották június 10-én. Népművész, néprajzkutató, divattervező és viseletkészítő is képviseltette magát a programon, ahol fókuszba került a pliszírozás.
A megjelenteket Berei Andrea, a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület elnöke köszöntötte. Elmondta, céljuk, hogy a felhalmozódott ősi tudást továbbadják, továbbörökítsék. Szeretnék, hogy minél többen megismerjék a népművészetet.
Az erdélyi Filep Erzsébet azért jött, hogy az autentikus széki viseletet bemutassa az érdeklődőknek. Nagy gondossággal készített kézimunkáit paravánokon is megtekinthették a jelenlevők. Öltözékeket is kiállított. Elmondta, a fekete a gyász, a piros a vér jelképe.
A továbbiakban Bognár Gabriella muzeológus, néprajzkutató beszélt a széki viseletről a táncházak vonatkozásában. Molnár Madarász Melinda divattervező a széki viseletnek a divatban betöltött szerepét hangsúlyozta.
Szabó Árpád viseletkészítő Kiskunhalason él és alkot. A fiatal és tehetséges pliszírozó a széki szoknya ráncba szedését ismertette a jelen kort illetően. Előadásában egyaránt kitért a kézi, hagyományos és a modernizált változatra. Rámutatott, a ráncolás sokkal sűrűbb a székinél.
A program főszervezője és koordinátora Csordás Katalin viseletkészítő volt Kiskunhalasról. A rendezvényen Csorvási Kata konferált.
További részletek a Halasi Tükör hetilap június 22-i számában.