Utolsó ülés a Borókában?
Archívum

Utolsó ülés a Borókában?

Ismét összegyűltek a halasi civilek a Nemes Tanács tavaszi ülésén. Végső István ügyvezető bevezetőjében elmondta, hogy nem a legjobb idők járnak a civilekre, és a valódi civil kezdeményezésekre, de továbbfolytatják a munkát. Sajnálatosnak tartotta, hogy úgy tűnik, a Boróka Civilházban utoljára tudtak gyűlést tartani.

A március 27-i tanácskozáson előadást tartott Varga Csaba címzetes docens is. Visszaemlékezett az 1970-es évek szociológiai kutatásaira Kiskunhalason. Leszögezte, hogy Közép-Európában, de Magyarországon biztosan itt indult el először, azaz alternatív kezdeményezés a társadalmi-gazdasági problémák megoldására, amit részvételi demokráciának hívnak. A nemes tanács egy történelmi tény és tett volt 1979-ben. Be is tiltották egy nap alatt.

Azóta, főként Nyugaton, több száz településen hasonló módon szerveződtek meg lakossági szervezetek és igyekeznek közösségük mindennapi ügyeit előmozdítani. Elmondta, hogy milyen egyéb lehetőségei vannak az emberiségnek arra, hogy a most válságba került államok, nemzetek kiutat találjanak a kilátástalannak tűnő helyzetből.

A Halasi Nemes Tanács továbbra is várja a város érdekében tett lakossági ötleteket és javaslatokat.

HNT sajtóanyag