XXV. Bikádi Gábor Úszó Emlékverseny
Az egykori kecskeméti úszó, Bikádi Gábor emlékére megrendezett versenyt immár 25. alkalommal rendezték meg a hírös városban, ahol az ország 20 egyesületének mintegy 330 úszója állt rajtkőre. A Halasthermál kiskunhalasi úszócsapatának 6 versenyzője az év végi tétversenyeket megelőző őszi versenysorozat utolsó előtti állomásán 200 méteres versenyszámokban mérte fel pillanatnyi formáját.
László Levente 200m gyorson és 200m háton egyéni csúcsát megjavítva, saját korcsoportjában aranyérmes lehetett volna, összesítésben az egy évvel idősebbek között meg kellett elégednie a 4. helyezésekkel. Vas Luca, Juhász Janka, és Nagy András szintén a legeredményesebb 2000-es születésű versenyzők voltak választott versenyszámaikban, a 1999-esek között értékelve pedig értékes dobogós és dobogó közeli helyezéseket szereztek. Mindent összevetve jó úton jár az úszócsapat, hogy az év végéig tartó ciklusra kitűzött céljait elérje.
Kiskunhalasi eredmények:
SLEZÁK VIVIEN (1999) 2 arany – 200m gyors, 200m mell
JUHÁSZ ADÉL (1998) (az egy évvel idősebbek mezőnyében) 2 arany – 200m gyors, 200m pillangó
VAS LUCA (2000) (az egy évvel idősebbek mezőnyében) 1 ezüst – 200m vegyes, 1 bronz 200m pillangó
JUHÁSZ JANKA (2000) (az egy évvel idősebbek mezőnyében) 1 bronz – 200m hát, 4. helyezés – 200m gyors
NAGY ANDRÁS (2000) (az egy évvel idősebbek mezőnyében) 1 bronz – 200m pillangó
LÁSZLÓ LEVENTE (2000) (az egy évvel idősebbek mezőnyében) 4. helyezés – 200m gyors, 200m hát
Összesítés: 4 arany, 1 ezüst, 3 bronzérem és 3 db 4. helyezés