423 milliós kárt okozott a számlagyár
Gazdaság

423 milliós kárt okozott a számlagyár

423 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy 38 éves szegedi férfi és negyvenéves társa, akik 2006 óta Kiskunhalason számlagyárat működtettek. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nyújtotta be vádiratot az ügyben a Kecskeméti Törvényszékhez.

 
A bűnszervezet a megrendelőknek fiktív számlákat állított ki, a cégek ezeket beállították a könyvelésükbe, majd a számlák segítségével valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtottak be az adóhatósághoz, hogy adófizetési kötelezettségüket csökkentsék.
 
Az adócsalás elkövetéséhez összesen 27 gazdasági társaság bocsátott ki fiktív számlákat. A jól szervezetten és összehangoltan működő bűnszervezet tagjai a cselekményeket a legapróbb részletekig megtervezték és így hajtották végre. A bűncselekménnyel szerzett pénzt pedig a bűnszervezet működésére, a társaságok fenntartására, illetve a saját díjazásukra fordították.
 
Heten önként megfizették az általuk okozott adóhiányt, ezért az ügyészség velük szemben a vádemelést elhalasztotta.