Államtitkári avató
Gazdaság

Államtitkári avató

A fennállásának idén huszonegyedik évfordulóját ünneplő Pszichiátriai Betegek és Fogyatékos Személyek Kiskunhalasi Otthonának akadálymentesített részlegeit avatta fel Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár és Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke. Az egykori szovjet laktanya területén kialakított otthon Bács-Kiskun megye legnagyobb pszichiátriai betegeket ellátó intézményévé vált.

 
A halasi intézmény elmúlt két évtizedes történetét áttekintő tájékoztatójában Tóth Mária, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság, Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség igazgatója elmondta, hogy a mostani 25 millió forint értékű akadálymentesítés részben a saját 13 millió forintos megtakarításokból, részben pedig az államtól visszajuttatott 12 millió forintból valósult meg. Ezzel a teljes épületkomplexum akadálytalanul használhatóvá vált a mozgáskorlátozottak számára is.

pszichoavato 01

Az akadálymentesítéssel párhuzamosan az intézmény idén saját hatáskörben megvalósította a tisztasági meszelést, mázolást, amelybe az intézményi dolgozók mellett bevonták a Kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium festő tanulói is. – A szakmunkástanulók bevonása kettős haszonnal járt: egyrészt itt helyben gyakorolhatták a szakmai fogásokat, másrészt megnyitották számukra az intézményt, civilként nyerhettek bepillantást az itt élők és dolgozók mindennapi életébe, amely minden bizonnyal pozitívan formálja a szemléletüket – fogalmazott az igazgatónő.

A szakmai munkában változást, megújulást jelent a pszichiátriai betegek és fogyatékos személyek elkülönítése külön gondozási egységekben, az intenzív ápolási szükségletű, valamint a speciális ellátást igénylő, biztonságos részleg külön épületben való kialakításával, ahol a személyi és tárgyi feltételek maradéktalanul adottak.

pszichoavato 02

A közeli napokban további változások lesznek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóváhagyásával az eddig önálló intézményként működő tompai Pszichiátriai Betegek Otthonát és a „Harmónia” Integrált Szociális Intézmény kiskunhalasi telephelyét 2014. április 1-jétől összevonják, hogy a két, földrajzilag egymáshoz közeli, meghatározó profilját tekintve azonos típusú, optimális méretű 450 fős bentlakásos intézmény jöjjön létre, amely szakmai és gazdasági előnyökkel jár. A várható összevonásról előzetesen kikérték a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum tanácsait is. Az új összevont intézmény vezetője az eddig a tompai otthont irányító Krizsánné Kmetovics Ilona lesz.

pszichoavato 03

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár a közös felelősségvállalás szép példájának nevezte a halasi intézmény és az Emberei Erőforrások Minisztériuma közti költségvetési együttműködést és az így megvalósult akadálymentesítést. Megköszönte az itt dolgozók szakmailag kifogástalan áldozatos munkáját.

pszichoavato 04

Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy néhány hónapon belül külön költségvetési forrás nyílik az Emberi Erőforrás Minisztérium fejlesztési operatív programjában az ilyen és ehhez hasonló szociális intézmények felújítására, korszerűsítésére, amelyből a halasi központ is részesülhet. Ezzel további fejlesztések az ápoltak körülményeit és a dolgozók munkafeltételeit is javítani tudják.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

{phocagallery view=category|categoryid=1286|limitstart=0|limitcount=0}