Átadták a Füzes-Kacsa Kft. új mélykúti nevelőtelepét
Mélykút határában, 13,5 hektáros területen épült fel az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb kacsa-nevelő telep együttese. A beruházás értéke 5,5 milliárd forint, amelyből 2 milliárd forintot állami támogatás biztosított. A Bács-Tak Cégcsoport fejlesztése a térség gazdaságának fellendítésére is pozitív hatással van. Modern, fenntartható, a legszigorúbb higiéniai, járványvédelmi és állatjóléti előírásoknak megfelelő rendszert alakítottak ki, amely egyszerre szolgálja a gazdasági hatékonyságot és az állatok jólétét.
Dr. Nagy István agrárminiszter részvételével zajlott az átadóünnepség az új víziszárnyas nevelő telepen. A vendégeket Kiss István a Bács-Tak Cégcsoport vezetője köszöntötte. Rövid áttekintést adott a cégcsoport történetéről, tevékenységéről, majd bemutatta az új telepet.
Az ügyvezető szerint a legmodernebb technológiákat alkalmazták, hogy megfeleljenek a legszigorúbb állategészségügyi, és élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Mint elhangzott, a dolgozók csak kötelező zuhanyzást és átöltözést követően léphetnek a közlekedő folyosóra és onnan a fertőtlenítő kapun áthaladva jutnak be a termelési zónába. Az ólakhoz a belső folyosón keresztül lehet eljutni – járványvédelmi szempontból ez óriási előnyt jelent, hiszen a dolgozóknak nem kell a szabadba lépniük az egyik ólból a másikba való átjutáshoz.
A telep 20 darab, egyenként 1500 négyzetméteres óllal rendelkezik – ez összesen 30 000 négyzetméternyi nevelőfelületet jelent. A technológia és szervezettség lehetővé teszi, hogy évente 6,5 turnusban összesen mintegy 1,2 millió kacsát neveljenek fel.
A beruházásról és a Bács-Tak Cégcsoport tevékenységéről elismerően szólt dr. Nagy István agrárminiszter.
„Hölgyeim és uraim, a magyar mezőgazdaság 21. századi újjászületését látjuk. Ezért dolgozunk mi rajta. Ez a mi munkánk, ez a mi felelősségünk, hogy ezek így tudjanak megvalósulni. Mert itt már könnyű majd arról tárgyalni, hogy a következő lépés akkor milyen szűrőberendezéseknek a fölszerelése, vagy milyen túlnyomásos rendszer fölszerelése legyen. Ahhoz, hogy biztonságban tudjuk a magyar állattenyésztést, a vízi szárnyas tenyésztést, ahhoz szükségesek ezek a fejlesztések. Az a jó hír, hogy a magyar kormány, amikor érzékeli, hogy milyen kihívások vannak, és mik vesznek bennünket körül, akkor igyekszik megtalálni a helyes választ. Mert az, hogy ezek a beruházások megvalósulhattak, és az a jó reménység eltöltse a tulajdonosokat, hogy a beadott pályázatok is nyerni fognak és hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképessége tovább növekedjen, ahhoz az kellett, hogy a legnehezebb időben szülessen egy stratégiai döntése a magyar kormánynak. Mégpedig az, hogy a beruházások oldalát a Közös Agrárpolitika stratégiai tervében a nemzeti társfinanszírozás mértékét a maximális szintre emelte, 80%-ra. Ezzel a döntéssel a magyar kormány megháromszorozta a beruházásukra jutó forrásokat. Azaz megadta azt a történelmi feleletet a kihívásokra, hogy mi szükséges ahhoz, hogy vírusok járta időben, az éghajlat megváltozásakor, a piaci nehézségek közepette, hogy mi a helyes válasz, beruházni, fejleszteni. Ehhez pedig nyilván források kellenek, és jó volt hallgatni éppen Kiss urat, amikor arról beszélt, hogy az elején mennyire nem voltak támogatva a beruházásaik, és aztán ahogy haladtunk előre, támogatások mértéke hogyan nőtt". - mondta köszöntőjében dr. Nagy István.
A szalagátvágás: Kárpáti László tulajdonos, Balogh Zoltán tulajdonos, dr. Nagy István agrárminiszter és Kiss István a Bács-Tak cégcsoport vezetője
A szalagátvágást követően a cégcsoport vezetői bemutatták a jelenlévőknek azt a telepet, amely a jövő technológiáját képviseli. Az itatás, etetés, hőmérséklet-szabályozás és szellőztetés teljesen automatizált rendszerrel működik. A komfortos környezet megteremtéséről automata szalmaaprítós almozó rendszer gondoskodik.