Likviditási tervet ajánl a könyvvizsgálónk
Gazdaság

Likviditási tervet ajánl a könyvvizsgálónk

E percekben hangzott el az első háromnegyed év gazdálkodásáról szóló tájékoztató a képviselő-testület előtt. A napirend előtt Pajor Kálmán azt követelte, a város pénzügyéről szóló anyag ne vitát kizáró tájékoztatóként, hanem beszámolóként szerepeljen – így a képviselők elemezhetnék, vitathatnák az abban foglaltakról.

Erre csak a következő beszámoló során lesz csak mód a jogszabályok szerint – válaszolta a polgármester és a jegyző a képviselőnek. A tájékoztató lényege egyébként egyfelől a pénzügyi mérleg: a város alapvetően 5,7 milliárd forintos bevételi terv alapján működik idén, és ehhez igazított elvi kiadás-kalkuláció 5,66 milliárdra rúgnak.

A helyi adók teljesítettsége 94 százalékos – ebből építményadót a várt 180-ból 157,5 milliót fizettek be a helyi kasszába. Kevesebb a várttól az idegenforgalmiadó-bevétel is: 5-ből csak kevesebb, mint a fele: 2,3 millió csorgott be, míg a kommunálisadó-teljesítés majdnem sikerült: 55-ből 49 érkezett a 3. negyedév végéig.

Elmaradt az iparűzésiadó-bevétel is: 720 milliós várt bevételhez képest csak 691 futott be eddig. Jelentős az eltérés az állami elvonástól érintett gépjárműadónál is: 86-ból 50 millió kerül a városkasszába. A gazdálkodási jelentéshez fűzött könyvvizsgálói kommentár azt javasolja a városvezetésnek, készítsen likviditási (a folyamatos fizetőképesség megtartását célzó) tervet az év végéig.

Erre vélhetően azért van szükség, mert – elsősorban a kormányzati adósság-átvállalás, illetve a helyi megszorítások révén – bár hatalmasat javult a városi pénzügyi stabilitás, a folyószámlaszigor miatt a folyó kiadások teljesítésének mozgástere igen szűk.

A testület nem fogadta el a tájékoztatót.

Szöveg: Kohout Zoltán