Megnyitják az Átlós úti vasúti átjárót
Gazdaság

Megnyitják az Átlós úti vasúti átjárót

A napokban még javában dolgoztak a kivitelezők. Július 15-től viszont megnyitják a forgalom számára a halasi Átlós úti vasúti átjárót, mely az itt folyó munkálatok miatt két hónapig volt zárva.

A felüljárót, a főutat és a Batthyány utca kereszteződését érintő ideiglenes forgalmi rend viszont továbbra is megmarad, mivel erre terelik majd a hamarosan lezárásra kerülő Bajza utcai vasúti átjáró forgalmát.

A vasúti fejlesztéssel kapcsolatosan további fontos változások is lesznek. Az Átlós úti vasúti átjáró mellett ideiglenes vasútállomás lett kialakítva. Amíg az állomásnál folynak a munkálatok, itt tudnak az utasok vonatra szállni. A vasútállomástól idáig, vagyis külsőhalasig pótlóbuszok szállítják az utasokat.

A MÁV ma délután adta ki a részletes tájékoztatást. E szerint: július 15-től augusztus 27-ig Kiskunhalas vasútállomáson nem közlekedhetnek a vonatok. Kiskunhalas állomás helyett az új ideiglenes Külsőhalas megállóhely vehető igénybe, az Átlós út mellett. Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Külsőhalas megállóhely között vonatokkal utazhatnak, Külsőhalas ideiglenes autóbusz megállóhely–Kiskunhalas vasútállomás autóbusz megállóhely között pótlóbuszok közlekednek. Baja–Jánoshalma vasútállomás között vonattal utazhatnak, Jánoshalma vasútállomás autóbusz megállóhely–Kiskunhalas vasútállomás autóbusz megállóhely között pótlóbuszok közlekednek. Kiskunhalas vasútállomás autóbusz megállóhelyen pótlóbuszról másik pótlóbuszra kell átszállni a továbbutazóknak- áll a tájékoztatóban.

Az utazások előtt a további részletekről érdemes tájékozódni a vasúttársaságtól vagy annak webes felületeiről.