Merkbau bál évértékelővel (galéria)
Gazdaság

Merkbau bál évértékelővel (galéria)

Több mint hatszáz dolgozóját hívta bálozni pénteken este a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Zrt. A Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokát díszítették fel erre az alkalomra. Az est során jutalmat vehettek át azok a munkatársak, akik a 2022-es esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Mindezek mellett koncert, vacsora és táncos est, baráti beszélgetéssel várt a résztvevő munkatársakra, meghívottakra. (címképen Knáb János, az igazgatótanács elnöke a színpadon)

Az eseményen Knáb János, az igazgatótanács elnöke értékelte a 2022-es gazdasági évet valamint beszélt arról is, hogy optimistán tekint a 2023-as esztendőre, tudja, hogy milyen összetartó és szakmailag felkészült csapattal rendelkezik a Merkbau, ismét sikerrel veszik az esetleges akadályokat.

A Dékáni-sportcsarnok küzdőtere megtelt a vendégekkel

A Merkbau cégcsoport életében nagy múltú és meghatározó esemény ez az évzáró-évnyitó rendezvény, amelyet a járványveszély elmúltával most ismét, így január elején meg tudtunk rendezni - mondta köszöntőjében a vezető.

Knáb János, az igazgatótanács elnöke értékel

A cégvezető köszönetet mondott minden munkatársnak azért a munkájáért, amellyel az elmúlt évben is hozzásegítette a cégcsoportot a fejlődéshez, a sikeres kivitelezések elvégzéséhez. Olyan volt 2022, mint amikor szeretnénk egy jót úszni és mindig kötnek a lábunkra egy nehezéket, hogy nehezebb legyen, és amikor már hozzászoktunk volna, érkezik a következő súly - utalt az energiaválságra és az áruhiány okozta nehézségekre az igazgatótanács elnöke.

A Gríz zenekar előadás közben

Beszámolójából kiderült, hogy mindezek ellenére egy eredményes esztendőt zárnak, sikerült megvalósítani az eltervezett csarnoképítéseket, jól teljesített mind a kivitelező mind pedig a kereskedő üzletáguk. Az ünnepi eseményen közel hetven dolgozót részesítettek elismerésben, többen közülük 20-30 esztendeje ezt a csapatot erősítik.

Merkbaus munkatársak a Dékáni-sportcsarnok aulájában

Kiskunhalas és az építőipar, a Merkbau meghatározó képei elevenedtek fel Sáli Levente homok animációjában, amelyet a cégcsoport dolgozóinak tiszteletére készített. Az ünnepi vacsorát követően a Gríz zenekar szolgáltatta a báli zenét egészen hajnalig.

Kép-szöveg: Bakos László