Megnyílt a Merkbau Építőcenter
Gazdaság

Megnyílt a Merkbau Építőcenter

Az egész hétvégét megfeszített munkával töltötték a kiskunhalasi székhelyű építőipari cég munkatársai. Az építési munkálatok befejezését követően most az új építőcenter berendezése, árufeltöltése volt a feladat. A kitartó munka eredményeképpen hétfőn megnyitotta kapuit a Merkbau kereskedelmi tevékenységét erősítő két új csarnok. Az új beruházásnak köszönhetően a munkavállalói létszámot is bővíteni tudták.

Fiat flotta a térségi GLS-nek (galéria)
Gazdaság

Fiat flotta a térségi GLS-nek (galéria)

Újabb haszonjármű flottát adott át a KB Autoteam Fiat Márkakereskedés múlt szombaton Keceli úti telephelyén. Ezúttal a csomaglogisztikai szolgáltatásairól ismert GLS Hungary Kft. térségi képviselete vásárolt tíz darab Fiat Ducato Furgont. A forgalomba helyezett járműveket a most létesült kiskőrösi állomáshely állítja majd hadrendbe, elsősorban csomagküldési feladatokra.
Elmarad a Kiskunhalasi Burgonya Napok rendezvény
Gazdaság

Elmarad a Kiskunhalasi Burgonya Napok rendezvény

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz Szabó Lajos, a Bács Gazda-Coop Kft. ügyvezető igazgatója. A közleményében arról tájékoztat, hogy a 2020. október 02-03-ra meghirdetett VII. Kiskunhalasi Burgonya Napok nem kerülnek megrendezésre. Az ügyvezető kitér a szakma friss információinak beszerzési lehetőségeire is. A közleményt teljes egészében az alábbiakban találják olvasóink.

Letették az agrárlogisztikai központ alapkövét
Gazdaság

Letették az agrárlogisztikai központ alapkövét

450 millió forintos beruházás keretében Agrárlogisztikai Központot építenek Jánoshalmán. A volt laktanya területén megépülő központban zöldség és gyümölcs tárolására és feldolgozására is lehetőség lesz. A tervek szerint az első időszakban ötezer tonna a cél, ám ezt a későbbiekben akár húszezer tonnára is bővíthetik.
Hamarosan kész a könyvtárfelújítás
Gazdaság

Hamarosan kész a könyvtárfelújítás

Újabb nagyszabású projekt zárul le hamarosan Kiskunhalason, hiszen már csak néhány hét, és elkészül a Martonosi Pál Városi Könyvtár energetikai fejlesztése.
Zrt-ként működik tovább a Merkbau
Gazdaság

Zrt-ként működik tovább a Merkbau

Szeptember elsején 0 órától lesz meg a céges átalakulás a közel félezer embernek munkát adó kiskunhalasi székhelyű építőipari cégnél. Az ehhez szükséges folyamatok már évekkel korábban elkezdődtek. A három család tulajdonában lévő Merkbau Kft.-nél megtörténtek a generációváltáshoz szükséges előkészületek. Mivel az első egyeztetéseken világossá vált, hogy a folyamatos működés és fejlődés a cél, így jött szóba a zártkörű részvénytársasági forma kialakítása
Nem kell spájzolni
Gazdaság

Nem kell spájzolni

A kiskunhalasi malom 6 ezer tonna gabonát tárol jelenleg, kapacitása pedig további szállítmányok fogadására is van. Tóth Zoltán kereskedelmi vezető érdeklődésünkre arról számolt be, hogy a termelés és az áruellátás folyamatos. A liszt értékesítése terén visszaállt a régi rend.
(►) Kézműves sörök halasi szívvel, lélekkel
Gazdaság

(►) Kézműves sörök halasi szívvel, lélekkel

Egy közel 300 millió forintos beruházás keretében új sörfőzde kezdte meg működését Kiskunhalason. A volt Állami Gazdaság likőrgyárának területén, a legmodernebb technikai berendezések használatával már megkezdték a kézműves sörök gyártását. A cég vezetőjének elmondása szerint, eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptak termékeik kapcsán az emberektől.
Magyar Falu Program: közel 35 millió forint érkezik a térségünkbe
Gazdaság

Magyar Falu Program: közel 35 millió forint érkezik a térségünkbe

Újabb fejlesztések történhetnek meg térségünkben a Magyar Falu Programnak köszönhetően. Bányai Gábor országgyűlési képviselő a közösségi oldalán tett beszámolója szerint óvodai játszóudvarokra és köztéri játszóterekre három település nyert 14,65 millió forintot. Négy település pedig 19,76 millió forint értékben a közterület karbantartását szolgáló eszközöket vásárolhat.