Új lehetőségek vállalkozóknak
Gazdaság

Új lehetőségek vállalkozóknak

Fórumot szervezett a vállalkozóknak és a leendő vállalkozóknak az Esély Cigány Módszertani Központ. Vannak ugyan cigány származású vállalkozók a térségben, de viszonylag kevesen. Főként csatornázási és építőipari tevékenységet végeznek, illetve élelmiszerüzleteket üzemeltetnek.

Közülük alig néhányan éltek eddig a különböző pályázati és támogatási lehetőségekkel. Ezért érezték sokan fontosnak, hogy részt vegyenek a szakmai tájékoztatón. Mintegy 80 fő jelezte részvételi szándékát.

A fórumon Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a munkanélküliség elleni harcban szükség van a vállalkozókra. A megyei vezető a tanácskozáson összegyűjtötte a megjelentek észrevételeit, kéréseit és azt ígéri: amelyiknek van realitása, azt képviselni fogja.

A szakmai napon a Széchenyi Programiroda tanácsadója is tájékoztatót tartott. Farkas Dániel elsősorban egy új programra, a gyakornoki pályázatra hívta fel a figyelmet. Azt mondta ez egy jó lehetőség, ezért azt javasolja minél többen éljenek vele. Az állam 9 hónapon át fizeti a munkába álló pályakezdő bérét és az őt mentoráló, betanító alkalmazott plusztevékenységét is.

(A gyakornoki programról bővebb információ az e heti Halasi Tükörben.)

Szöveg: Fehér Erika
Fotó. Pozsgai Ákos

{phocagallery view=category|categoryid=1049|limitstart=0|limitcount=0}