(►) Békatáborban edződtek a dékánis kadétok (galéria)
Közélet

(►) Békatáborban edződtek a dékánis kadétok (galéria)

Országos hírű az a fajta kadétképzés, amely a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumában folyik immáron ötödik éve. Nem véletlen, hogy jelentős az érdeklődés a szak iránt. Idén is 25 fős osztályt indítanak, a leendő kadétok egy Békatábor keretében találkoztak először. A kunfehértói napokra izgalmas, érdekes programot állítottak össze számukra.

2020 szeptemberében indult a honvéd kadétképzés a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumában. Akkoriban vált hagyománnyá az is, hogy az iskolakezdés előtt Békatábort szerveznek a diákoknak. Idén már az ötödik ilyet rendezték, a helyszín pedig ezúttal is Kunfehértón volt. - A célunk egyértelmű. A kadétok itt megtapasztalhatják, hogy milyen is a katonai élet. Úgy állítottuk össze a programot, hogy változatos legyen, ugyanakkor ízelítőt is kapnak a fiatalok az egyenruhások életéből. Népszerű ez a fajta képzés az iskolánkban, nemcsak Kiskunhalasról és környékéről, hanem az egész országból jelentkeznek hozzánk- nyilatkozta hírportálunknak Molnár Nándor igazgató.

A tábor legjobban várt programja minden esztendőben az airsoft-lövészet. Idén sem volt ez másképpen. A speciális fegyver, a speciális követelmény, a pálya teljesítése komoly motivációt jelentett a diákok számára. Volt olyan, aki többször is végigment a fekvő- és állócélokkal tarkított szakaszon. A kadétok izgatottan várják a tanévkezdést, többen már most jelezték, hogy katonai pályára készülnek.