(►) Boldog születésnapot, Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület! (galéria)
Közélet

(►) Boldog születésnapot, Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület! (galéria)

Ötvenedik születésnapját ünnepli idén a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. Ebből a jeles alkalomból ünnepséget rendeztek a moziban, majd a Tiszti Klubban. A rendezvényen elismerések átadására került sor. Dr. Drót László  dandártábornok, a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka, aki a Honvéd Vezérkar Főnököt képviselte úgy fogalmazott: Kiskunhalas most is igazi katonaváros. A dandártábornok adta át Romvári Frigyes egyesületi elnöknek a honvédelmi miniszter oklevelét. 

1973. november 15-én alakult meg Kiskunhalason a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. Az 50 éves évforduló kapcsán rendezett ünnepséget a közösség a moziban. Ahogy azt a Kuruc Vitézektől megszokhattuk, ismét megadták a módját ennek. A főtérre érkezőket katonazenekar fogadta, így már rögtön megvolt az ünnepi hangulat. A jeles eseményt megtisztelte jelenlétével többek között a Honvéd Vezérkar Főnök képviseletében dr. Drót László dandártábornok, a a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka, Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke is. A moziterem teljesen megtelt, Romvári Frigyes egyesületi elnök rövid bevezetője után a Felsővárosi Általános Iskola diákja, Tímár Dávid szavalt. 

- Összességében szerény lehetőségeinkhez képest igyekszünk városunk és a kistérség hagyományőrző, kulturális vérkeringésében részt venni. Továbbra is megteszünk mindent annak érdekében, hogy emlékezzen rá az utókor, miszerint Kiskunhalas hosszú évtizedeken keresztül katonaváros volt- fogalmazott ünnepi  beszédében az egyesület elnöke, Romvári Frigyes. Az egyesület vezetője megemlékezett az elődökről, akik sokat tettek a közösség építéséért. Fülöp Róbert polgármester köszönetet mondott a Kuruc Vitézeknek azért, hogy aktívan részt vesznek a város életében. Hazuga Károly nyugalmazott altábornagy szerint 50 év nagy idő, de a halasiak kiállták a próbát. Elmondta azt is, hogy az országos szövetség is csak 32 évvel ezelőtt alakult, amikor már javában működött az itteni közösség. Dr. Drót László dandártábornok úgy fogalmazott: Kiskunhalas katonaváros, ahol sokat tesznek a fiatalok honvédelmi neveléséért is. 

Az ünnepség keretében elismeréseket adtak át. Szalai-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kitüntetését Krizsán István nyugállományú főtörzszászlós, valamint Gálné Madarász Irén vehette át. A tárcavezető díszoklevelet adományozott a halasi egyesületnek, az elismeréseket dr. Drót László adta át. Hazuga Károly Kochné Túri Teréziának, Herke Istvánnénak nyújtott át kitüntetést. Fülöp Róbert polgármester Kiss István nyugállományú alezredesnek adott emléktárgyat. Gáldonyi Sándor őrnagy, a kecskeméti toborzóiroda vezetője Tóbiás Lajost jutalmazta meg.  Romvári Frigyes Hazuga Károlynak, Fülöp Róbertnek, Kuris István László alpolgármesternek, Rekedt-Nagyné Forczek Leonának, a Felsővárosi-iskola igazgatónőjének; Hambalkó Péternének, Süli Jenőnének, Gál Mihály nyugállományú ezredesnek, Halmosi Józsefnének, Ódor Lajos nyugállományú főtörzsőrmesternek, Tabáné Daczi Juditnak, Kakuk Gyulánénak köszönte meg a munkáját. Az ünnepség a Tiszti Klubban folytatódott. Oda gyalogosan sétáltak át a résztvevők a katonazenekar kíséretében. Boldog születésnapot, Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület!