(►) Fúvós meglepetés Halas főterén
Közélet

(►) Fúvós meglepetés Halas főterén

Minden jó ötletben benne vannak, így egy német házaspárnak zenéltek a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar tagjai. Az úgynevezett flashmob során begördült a főtérre a vendégek veterán járműve is, amivel a különböző felvonulásokon szoktak részt venni. A fúvósok jöttek, zenéltek, majd gyorsan mentek is tovább.

1988 óta jár Halasra a németországi Türingiából a Rosemüller házaspár. Gerhard és Gerti veterán autójukkal most is részt vettek a szüreti fesztivál vasárnapi technikai menetén. Ám előtte, még egy meglepetés várta őket. A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar tagjai csak az ő tiszteletükre zenéltek a főtéren, majd ők is berobogtak veterán járművükkel és hálásan hallgatták a fúvósokat.

A házaspár elmondta, hogy szeretnek Halasra jönni és örültek a zenészek meglepetésének. A zenekar egyik tagja Dr. Novok-Rostás László volt az ötletgazdája a flashmobnak a fúvósok pedig egyből az ügy mellé álltak. Minden jó kezdeményezésben benne vagyunk, hiszen ez a célunk, a vidámság és a szórakoztatás – mondta Lauer Zsolt a zenekar karmestere.

Hozzászólás (0)