(►) Hetedikesek, nyolcadikosok mérték össze tudásukat
Közélet

(►) Hetedikesek, nyolcadikosok mérték össze tudásukat

Minden eddiginél többen jelentkeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tanulmányi versenyére, a Tekó Olimpiára, melynek keretében öt tantárgyban mérhették össze tudásukat a térség általános iskoláiból érkezett fiatalok. A diákok hosszas heteket töltöttek felkészüléssel, hogy az eseményen a legjobb formájukat tudják nyújtani, a feladatok során.

Tavaszi napsütésben, az iskola udvarán nyitották meg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum tanulmányi versenyét, a Tekó Olimpiát. A nevező hetedik és nyolcadik osztályos diákok különböző tantárgyakban mérhették össze tudásukat. Voltak olyanok, akik több versenyszámra is beadták jelentkezésüket.

A felkészítőtanároknak is komoly szerepük volt abban, hogy a diákok előzetesen megszerezzenek minden információt, amire a verseny során szükségük lehet. A diákok párhuzamosan, több tanteremben, összesen 120 számítógépen oldották meg a versenyfeladatokat. Voltak, akiknek felkészültségét remekül mutatta, hogy mindössze pár percre volt szükségük a válaszok megadására.

A házigazda iskola igazgatóhelyettese büszke arra, hogy versenyük iránt az érdeklődés évről évre egyre fokozódik. Még soha ennyi nevezés nem érkezett a megméretésre, mint 2025-ben. A következő napokban kiértékelik a diákok teszteredményeit, ezt követően pedig az ünnepélyes eredményhirdetést két hét múlva rendezik majd meg a Tekóban.