(►) Híradósok lettek a fazekasos diákok
Közélet

(►) Híradósok lettek a fazekasos diákok

Pályaorientációs napot tartottak a kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolában. Ennek keretében két ötödikes osztály is látogatást tett a Halasmédia szerkesztőségében.

A diákok tájékoztatást hallgattak meg a szerkesztőség történetéről, munkájáról. Többen kérdeztek Jáger Levente kollégánktól az újságírószakma kulisszatitkairól is. Vezendi Gábor digitális vágó pedig az adások, televíziós híranyagok szerkesztéséről, vágásáról osztott meg a fiatalokkal fontos információkat.

A legjobban várt pillanatok viszont azok voltak, amikor a gyermekek bemehettek a stúdióba és a vezérlőbe. A legbátrabbak néhány perc erejéig a híradó műsorvezetői lehettek, közben kipróbálták a súgógépet.

Számtalan fotó örökítette meg a látogatás legemlékezetesebb pillanatait. Volt olyan diák, aki úgy köszönt el, hogy szeretné, ha néhány év múlva, kollégaként találkozhatnánk majd vele.