
(►) Mire érdemes odafigyelni az iskolai beiratkozáskor?
Ezekben a napokban zajlanak Kiskunhalason az általános iskolai beiratkozások. Stábunk ma délelőtt a Fazekas Mihály Általános Iskolába látogatott el, ahol a szülők elmondták, milyen szempontokat vettek figyelembe, mielőtt meghozták döntésüket.
Ott jártunkkor is több szülő várakozott az iskola folyosóján. Mint mondják, döntésükben nagy segítség volt, hogy részt vettek a nyílt napon.
- Elsősorban azt figyeltem meg, hogyan viselkednek a leendő elsősökkel a tanító nénik. Mindenki nagyon kedves volt a kisfiammal, azt gondolom, örömmel fog majd ide járni. Azt is fontosnak tartom, hogy az alapoktatás mellett biztosítani tudjanak egyéb fejlődési lehetőségeket is a kicsiknek. Ezeket átgondolva mérlegeltem iskolaválasztás előtt – árulta el Soósné Hegedűs Hajnalka szülő.

Kárász Péter iskolaigazgató több fontos dologra is felhívja a leendő elsősök szüleit, a beiratkozással kapcsolatban. Mellékelt videónkban hallhatják a fontos információkat az érdeklődők.
Az iskolai beiratkozások, holnap, vagyis pénteken reggel 8-tól este 7 óráig zajlanak Kiskunhalason.