(►) Tenisz és baptista nyelvi tábor
Közélet

(►) Tenisz és baptista nyelvi tábor

Halason talán még soha nem várt ennyi nyári elfoglaltság a gyerekekre, mint ezekben a napokban.  Egyszerre közel 10 tábor és tematikus nyári napközi volt a héten a városban és még jön a folytatás. A táborokban a gyerekek sok élményt szereztek, barátságokat kötöttek, de egy kicsit tanultak, ügyesedtek is. Pénteken véget ért a tenisz tábor első turnusa és a baptista templomban tartott angol nyelvi tábor.

Sportos hete volt azoknak a gyerekeknek, akik a részt vettek a halasi tenisz tábor első turnusán. A Halas Tenisz Klub pályáin és klubházában évről évre fogadják a vakációzó gyerekeket. A táborba még vidékről – Soltvadkertről és Budakesziről - is érkeztek fiatalok.

Elsősorban a tenisz alapjaival ismerkedtek az óvodás és iskoláskorú gyerekek, de sok játék és egyéb foglalkozás is belefért a programba. A tenisz mellett a játszótér látogatás és a strandolás volt a nagy kedvenc – mesélte Vér Éva fejlesztőpedagógus. A táborban a felnőttek munkáját, a gyerekek felügyeletét közösségi munkát végző fiatalok is segítették.

Hogy a gyerekek mit meséltek a tenisztáborban töltött napokról, azt az alábbi videóban nézhetik meg.

A baptista templomban lévő angol nyelvi táborban is több mint ötven gyerek töltötte a hetet. Kanadából érkezett hat segítő. A délelőttöket angol tanítással, bibliai történetekkel töltötték, de a kézműves foglalkozások, filmnézések és a sport is helyet kapott a programban – sorolta Varga Viktória ifjúsági segítő.

A nyelvi táborban részt vevő gyerekek arról számoltak be, hogy sok élménnyel gazdagodtak a héten és úgy érzik, hogy az angoltudásuknak is jót tettek a foglalkozások. Többen már most megfogadták, hogy jövőre is jönnek.