11 helyi értékünk gazdagítja a vármegyei listát
Közélet

11 helyi értékünk gazdagítja a vármegyei listát

Újabb kiskunhalasi értékek kerültek be a vármegyei értéktárba. November végén döntöttek a Bács-Kiskun vármegyei értéktár bővítéséről. Kiskunhalasi siker, hogy újabb értékek kerültek a vármegyei listára. Ezekkel együtt már tizenegy helyi érték szerepel Kiskunhalasról Bács-Kiskun Vármegye értéktárában – tudtuk meg Végső Istvántól, a javaslattevő Pásztortűz Egyesület elnökétől. (címképen: Nagy- Czirok László a múzeumban)

Az 1902-ben avatott Erzsébet királyné szobor Nagy Kálmán szobrászművész alkotása. Dékáni Árpád életműve, aki 1885-től a helyi református gimnázium tanára volt, ő tervezte a századfordulón az első halasi csipkét. Gyárfás István történész, jogász életműve, ő 1848-ban a település aljegyzőjeként forradalmi szabadcsapatokat szervezett, jogászi hivatása mellett jászkun történeti kutatásokat is folytatott.

Nagy Czirok László néprajzkutató, igazgató életműve is a vármegyei értéktárba került: Ő az 1950-es évek elejétől volt a Thorma János Múzeum első igazgatója, később munkatársa. Megkerülhetetlen a halasi néprajzi gyűjtése, így könyvei, írásai a mai napig szakirodalomként használatosak.

Ezeket a helyi értékeket még a Pásztortűz Egyesület javasolta a kiskunhalasi értéktárba. A Bács-Kiskun Vármegyei Értéktár Bizottság döntése révén eddig összesen 7 kiskunhalasi érték került a megyei értékek közé (Csipkeház, Csipkevarrók szobra, római katolikus templom, református templom, szégyenkő, izraelita temető, Fejeték-mocsár). Most már 11 helyi érték van a vármegyei listán. 

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy immár hét helyi értéket is a Pásztortűz Egyesület és a tagsága javasolt ezek közül - mondta Végső István elnök, történész. A helyi és vármegyei értékekről Kiskunhalason ide kattintva, a vármegyei helyi értékekről pedig ide kattintva tájékozódhatnak bővebben!

Képek: Pásztortűz Egyesület