112 diák kap ösztöndíjat a várostól
Közélet

112 diák kap ösztöndíjat a várostól

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően lehetőség van arra, hogy ösztöndíjat kapjanak a halasi diákok. Szűcs Csaba alpolgármester napirend előtti hozzászólásában elmondta, hogy 112 tanuló részesül ebben a támogatásban, de a rendelkezésre álló forrás szerint sokkal többre lenne lehetőség.

Már másodszor tud városi ösztöndíjat adni a halasi diákoknak az önkormányzat. Szűcs Csaba alpolgármester beszélt erről napirend előtti felszólalásában. Elmondta, hogy 96 általános- és 16 középiskolás tanuló kapja meg a támogatást. Egy korábbi döntésnek köszönhetően nem havi bontásban utalják a pénzt, hanem egy összegben kapják meg az érintettek. Ez 60 ezer, illetve 72 ezer forintot jelent a diákoknak, összesen 6,9 millió forintot osztanak szét. Van, aki már megkapta az ösztöndíjat, de az alpolgármester ígérete szerint húsvétig mindenkihez eljut a támogatás. Szűcs Csaba kitért arra is, hogy jóval több ösztöndíj kiosztására lenne lehetőség, ezért kérte az érintett pedagógusok, intzéményvezetőket, figyeljék a lehetőséget.