28 000 forintot ad vissza személyenként a társulat
Közélet

28 000 forintot ad vissza személyenként a társulat

Csütörtökön született meg a Kiskunhalasi Viziközmű Társulat döntése, amelynek értelmében közel három és félezer kiskunhalasi szerződő fél kap vissza személyenként 28 000 forint összegű hozzájárulást. A társulat elvégezte a Kiskunhalason megvalósult szennyvízcsatorna beruházáshoz kapcsolódó feladatait, ezért hamarosan megszűnik. A visszajáró érdekeltségi hozzájárulást a Kmeth Sándor utcai irodában ügyfélfogadási időben lehet felvenni.

A Kiskunhalason az elmúlt tizenhét évben két ütemben megvalósult a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése. A Kiskunhalasi Viziközmű Társulat ezen beruházási feladatok végrehajtására jött létre 2002-ben - mondta el a szervezet elnöke Vili Gábor. Miután a szervezet célját megvalósította, hamarosan megszűnik. Mint megtudtuk tőle a társulatnál több, mint 100 milliós összegű vagyon halmozódott fel.

Vili Gábor, a Kiskunhalasi Viziközmű Társulat elnöke (fotó Kovács Iván)

Az elnök azt is elmondta, hogy az önkormányzattal folyamatos egyeztetések zajlottak a felhalmozott vagyonnal és a társulat működésével összefüggésben. A vagyon közösségi hasznosítására voltak elképzelések, például a város csapadékvíz elvezető rendszerének kiépítésével, korszerűsítésével kapcsolatban. A terv társulattal történő megvalósítását azonban adminisztratív és jogszabályi okok is gátolták.

Fülöp Róbert, Kiskunhalas Város polgármestere (fotó Anda Péter)

Kiskunhalas polgármestere, Fülöp Róbert elmondta, hogy még 2015-ben társberuházói megállapodást kötöttek a társulattal, azonban az említett akadályok  miatt nem volt garantálható a vagyon biztonságos felhasználása. A társberuházói megállapodást ezért az önkormányzat felmondta. Fülöp Róbert azt javasolta a társulatnak, hogy a rendelkezésre álló forrást kapják vissza azok, aki azt összeadták, tehát a II. ütemben résztvevő érdekelt kiskunhalasi lakosok. Ezt a javaslatot a társulat a csütörtöki taggyűlésen elővezette és megszavazta. Az ingatlanonként befizetett 188 000 forintos érdekeltségi hozzájárulást lecsökkentették 160 000 forintra a fennmaradó 28 000 forintot pedig visszafizetik a szerződő feleknek. Fülöp Róbert polgármester nyilatkozatásban hozzátette, hogy az önkormányzat nem terheli a lakosságot a csapadékvízzel kapcsolatos feladatok megoldásában. A városvezetői elképzelés az, hogy kormányzati és uniós forrásból oldják meg a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítését.

Az érdekeltségi hozzájárulás visszafizetése elkezdődött. A Kiskunhalasi Viziközmű Társulat arra kéri az érintett ügyfeleket, hogy keressék fel hivatali időben, (kedd, szerda, csütörtök 9-12 óra vagy 13-16 óra között) a Kmeth Sándor 2. szám alatt irodát, ahol felvehetik a visszatérítendő érdekeltségi hozzájárulást. Az ügyletet a szerződő fél végezheti el személyigazolvány és lakcímkártya bemutatásával. Amennyiben egyéb okok miatt erre nem képes, akkor meghatalmazott útján lehet az összeghez jutni. Egyelőre a médiumokon keresztül történik az ügyfelek tájékoztatása, később levélben értesítik azokat, akik a tájékoztatás ellenére nem vették fel a visszajáró érdekeltségi hozzájárulást.

A témával kapcsolatban a Halas Televízió ma esti híradójában kaphatnak további információkat.