69 éves lett a megye
Közélet

69 éves lett a megye

Most volt a megye születésnapja. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint február elsején ünnepeljük megyénk születésnapját, megalakulásának 69. évfordulóját. A történelem folyamán többször változtak a megyénket magában foglaló közigazgatási határok. A jelenlegi Bács-Kiskun megye az 1950-es megyerendezés során jött létre Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyék részeiből.

Mint köztudott, Bács megye Magyarország legnagyobb területű megyéje, 119 települése közül 22 rendelkezik városi ranggal. A legrégebbi Kalocsa, amely nagyjából az államisággal egyidős, a legfiatalabb pedig Mélykút.

A megyei önkormányzat fontosnak tartja, hogy a megyénkben élők számára megteremtse, erősítse az összetartozás érzését és a szűkebb hazához való kötődést. E nemes ügy érdekében számtalan közösségépítő és értékőrző programot, akciót indítunk, támogatjuk a megyei fejlesztéseket, kultúrát és turizmust, s mindent megteszünk közel 70 éves megyénk vonzerejének, versenyképességének növeléséért, mert hiszünk benne: „Bács-Kiskun boldoggá tesz” – áll a születésnapi közleményben.