A batáta és a lila a sláger
Közélet

A batáta és a lila a sláger

Burgonyás nap volt a szerdai. A Bács Gazda-Coop délelőtt bemutatót tartott a hagyományos és új fajtákból, délután pedig a cég partnereinek szakmai konferenciát rendeztek.

Mint kiderült, hazánkban most a batáta, vagyis az édesburgonya az egyik sláger – ebből 5 félét is kiállítottak - és továbbra is az érdeklődés középpontjában áll a különleges lila színű krumpli. Rossz hír a fogyasztóknak, hogy az étkezési burgonya ára magas maradt, és várhatóan ez még továbbra is fenn fog állni.

Érdekes jelenség a piacon, hogy Németországból keresnek hazánkban burgonyát, miközben ez pont fordítva szokott lenni. Ezek mellett Szabó Lajos ügyvezető arról is tájékoztatást adott, hogy igen változó lett a termés, attól függően, hogy tudtak-e öntözni a termelők. A szakmai napon arra is felhívták a figyelmet, hogy a takarékosság miatt többen a vetőburgonyák helyett a termést ültetik vissza, de ez igen kockázatos.

Szöveg-fotó: Fehér Erika