A doni hősökre emlékezett Kiskunhalas (galéria)
Január 12-én azokra a hősi halált halt katonákra emlékezünk, akik a Don-kanyarban áldozták fel életüket. A városi megemlékezés keretében Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő mondott beszédet, amelyben arra utalt: mindig nemet kell mondani az értelmetlen háborúra. A program második felében a résztvevők koszorúkat, virágokat helyeztek el a Hősök terén, a II. világháborús emlékműnél.
1943. január 12 tragikus dátum a magyar hadtörténelemben. Ezen a napon törték át a szovjet alakulatok a magyar arcvonalat a Don-kanyarban. A szélsőséges hideg, az éhség és a felerősödő halálfélelem, a gyatra felszerelés a végkimerülés határára sodorta a magyar katonákat, akik mindezek ellenére kezdetben mindent elkövettek, hogy elhárítsák a katasztrófát. A mostoha körülmények azonban nem támogatták őket: a mintegy kétszázezres 2. magyar királyi hadsereg napok alatt szinte teljesen megsemmisült. Előttük hajtottunk fejet pénteken, a Thorma János Múzeumban megtartott városi megemlékezésen.
Az események Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő mondott beszédet. - Emlékeznünk kell rájuk, mert tartozunk nekik. Tartozunk azzal, hogy kimondjuk: az ő életük és haláluk nem volt hiábavaló. Tartozunk azzal, hogy megőrizzük az emléküket, hogy tanulunk az áldozatukból. Tartozunk azzal, hogy gyermekeinknek és unokáinknak is elmeséljük a Don-kanyar tragédiájának történetét, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg ilyen katasztrófa. Ma Európában rendre olyan megnyilatkozások születnek, miszerint a NATO-nak katonailag is fel kellene lépnie Oroszországgal szemben, amiről magyarázni sem kell, hogy azt a háborút harmadik világháborúnak neveznénk, ezért nem is lehetne fontosabb pillanat, mint a mai, hogy tanuljunk a 2. magyar hadsereg tragédiájából, és nemet mondjunk egy értelmetlen háborúra- fogalmazott beszédében Bányai Gábor.
A folytatásban a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának diákjai adtak műsort. Ebben dr. Janosütz Julianna tanítványai, Bonyai Virginia, Egri Flóra, Ilia Krisztina, Jakus Nikolett és Oravecz Kitti működtek közre. A megemlékezés a Hősök terén lévő II. világháborús emlékműnél zárult.