
A gallyazásokról és a közvilágításról egyeztettek a szolgáltatóval
Ahogy azt előzetesen jelezte a városvezetés, a helyenként közfelháborodást kiválót gallyazások és a közvilágításban tapasztalt anomáliák kapcsán egyeztetés volt az áramszolgáltató illetékeseivel. Kuris István László alpolgármester a megbeszélést követően, az ott elhangzottakról közleményt küldött szerkesztőségünknek.
Két, áramszolgáltatót érintő témáról volt szó azon a megbeszélésen, amelyet a városvezetést kezdeményezett a közműcéggel. A komoly felháborodást kiváltó gallyazások mellett az elmúlt napokban tapasztalt közvilágítási problémák kerültek napirendre. Az egyezetést követően Kuris István László az alábbi közleményt küldte meg szerkesztőségünknek.
Mint ismert, a városban gallyazási munkálatokat végeztet az NKM Áramhálózati Kft. egy külsős céggel a nagy-, közép-, és kisfeszültségű szabadvezetéki hálózatok nyomvonalai mentén. A gallyazást a villamosművek, valamint a termelői, magán és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről szóló 2/2013. (I.22.) NGM rendelet szabályozza. Ennek alapján eltávolítanak minden, a hálózatok biztonsági övezetébe nőtt fát vagy egyéb növényzetet.
Az egyeztetésen nyilvánvalóvá vált, hogy a gallyazás nem csupán adott utca lakóközösségének érdeke, hanem több tízezer emberről van szó, hiszen a városban számos oktatási, szociális vagy egészségügyi intézmény működik. Így többek között folyamatosan biztosítani kell az áramellátást nem csak a lakóotthonokban, hanem többek között a kórház számára is, ahol érthetően van szükség a folyamatos, szünetmentes áramellátás biztosítására. Ezt a vezetékek magasságába növő fák miatt a szolgáltató nem mindig tudja feltétel nélkül biztosítani.
A közvetlenebb kapcsolattartásban és a szolgáltató részéről biztosított még konkrétabb tájékoztatásban bízva a következő gallyazási ciklust megelőzően már javulást vár a polgármester, akinek kezdeményezésére a városban és az áramszolgáltatónál zajló facsere programot egyeztetni fogják, közösen keresve a lehetőséget arra, hogy a szabadvezetéki hálózatok nyomvonalán szükség szerint alacsony növésű fák legyenek telepítve.
Február 5. óta alkonykapcsoló vezérli Kiskunhalason a közvilágítás be- és kikapcsolását. Fülöp Róbert polgármester az érkező lakossági megkeresések alapján kezdeményezte az erre történő átállást a szolgáltatónál, bízva abban hogy ezzel megszűnhet az az állapot, hogy délutánonként akkor gyúlnak fel a lámpák, amikor már sötét van.
A korábbi vezérlési rendszer miatt tapasztalt problémák a közvilágítási naptárra vezethetőek vissza, hiszen az egységesen határozta meg valamennyi településen, hogy mikor kapcsolódott be és ki automatikusan, számítógépek által vezérelten a közvilágítás. E naptár alapján minden hónap tíznapos időszakokra, úgynevezett dekádokra van osztva és a dekád első és utolsó napján is azonos a be-és kikapcsolási időpont. A közvilágítási naptár tehát nem vette figyelembe, hogy a napnyugta ősszel folyamatosan korábbra kerül és a napkelte pedig későbbre, így tíz napon belül lehetett akár 10 perces különbséget is tapasztalni. A rugalmatlan rendszer nem tudta kezelni a tíznapos ciklusokon belüli eltéréseket, másrészt nem reagáltak a lámpák akkor sem, ha az ég borult, felhős volt.
A 15 nappal ezelőtt elindított alkonykapcsolós rendszer két napos memóriaidővel rendelkezik az eddigi 10 napos ciklusbeosztás helyett. Ez alapján minden második napon érzékelt fényviszonyok alapján frissül a be- és kikapcsolás időpontja. A szolgáltató ezzel együtt arról is tájékoztatott, hogy egy külön biztonsági vezérlés is működik a rendszerben, amelyek finomításra szorultak.
Elmondható, hogy a környező városokban elindult alkonykapcsolós rendszer beállításának elhúzódásával ellentétben Kiskunhalason a városvezetés napi szintű megkeresései eredményeképp szűk két hét alatt tudta véglegesíteni a szolgáltató a rendszert, amelyben remélhetőleg nem tapasztalhatunk már további ilyen jellegű problémát.
A lakosság által észlelt közvilágítást érintő hibajelentések kapcsán továbbra is azt javasolja a városháza, hogy a város honlapján a jobb oldali menüben elérhető egyszerűen kezelhető hibabejelentő felületen jelezzék. Ezeket közvetlenül tudják feltölteni a szolgáltató által biztosított egyedi bejelentő felületre és visszaellenőrizni.