A halasi csata hőseire emlékeztek
Közélet

A halasi csata hőseire emlékeztek

1703. október 5-én, Halas területén zajlott a Rákóczi-szabadságharc egyik legvéresebb ütközete. Erre emlékeztek szerdán délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai, az iskola egykori kollégiuma melletti emléktáblánál és hársfánál.

A Tekó diákjainak műsorában felidézték az ütközet előzményeit és az emlékhely kialakításának történetét. Ónod és Kiskunhalas barátságának, közös múltjának is szimbóluma lett a közösen ültetett hársfa és az emléktábla, amelyet most megkoszorúztak.

A jelenlévőkkel Seffer Attila plébános osztotta meg gondolatait. Mint mondta, fontos, hogy folyamatosan megemlékezzünk elődeinkről.

- A diákok megemlékezésükben szépen összeszedték gondolataikat. Benne volt a tisztelet, a köszönet, a hála és a kegyelet őseink iránt. Közben elkezdtem gondolkodni, hogy mitől lesz ez az enyém? Mitől lesz ez számomra fontos? Hogyan lesz ez a szívemnek egy fontos ügye? 1073-ban 234 kuruc vitéz adta életét itt egy olyan harcban, amit ők értünk vívtak. Az elnyomó hatalom ellen küzdöttek, a független Magyarország megszületéséért. Ez a tettük még ma is azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy a közösség nagyon fontos – mondta a plébános.

A fiatalok ezt követően virágot ültettek az emlékfa köré, majd mécseseket helyeztek el. Közben hazafias versek és dalok hangoztak el.

Végül a megemlékezés résztvevői megkoszorúzták az emléktáblát, majd közösen énekelték el a Szózatot.