A jó Isten döntési helyzet elé állította, élt vele
Öt percnek tűnt az a 111 napnyi kórházi kezelés, ami után Bányai Gábor visszatért az életbe. Február 24-én, Kiskunhalason került mélyaltatásban lélegeztetőgépre a koronavírus fertőzést kapott országgyűlési képviselő és kezdődött az életéért folytatott küzdelem, majd március 13-án átszállították a szegedi SZTE Szent Györgyi Albert Klinika Központba. Előfordult, hogy egy időben öt géppel segítették orvosok, és ápolók a szerveinek működését, az életben tartását. A térségünk országgyűlési képviselőjének kétszer megállt a szíve, noha a legkritikusabb időszak túlélését éppen a szíve erejének köszönhette. Két alkalommal járt bent nála Rónaszéki Gábor, egykori jánoshalmi plébános is, hogy feladja neki a Betegek Szentségét, amely mind a két alkalommal csodás javulást eredményezett. Orvosai csodának tartják, hogy végül visszajött az életbe. Egy hete Balatonfüreden kezelik, ahol egy rehabilitációs program keretében segítik teljes felépülését. Interjú Bányai Gáborral.
Múlt szombaton, Balatonfüreden, a rehabilitációja helyszínén, Bányai Áron - a képviselő legidősebb fia - segített bejutni Bányai Gábor betegszobájába. Öt gyermeke közül, a legidősebb fia segíti a helyszínen a mindennapok ápolásában, gondozásában édesapját. Boldog mosollyal fogadott a fiatalember, ahogy Bányai Gáborról is hálás életöröm sugárzott, amikor megpillantottuk egymást.
HM: Hogy van?
BG: Röviden, köszönöm, jól. Hosszabban, nagyon örülök az életemnek, még akkor is, ha járókeretre szorulok és a lábaim alig bírom mozgatni. Gyakorlatilag az izmaim elsorvadtak, közel 30 kilót fogytam, tele van a testem szúrások helyével és sajnos felfekvések is keletkeztek rajtam. Sok-sok segítségre szorulok a napi teendőim elvégzésében, amelyben a felállás is nehézség, de élek. Hálával gondolok mindazokra, akik segítettek lélekben és fizikálisan. Elsősorban az orvosokra, az ápolókra. Büszke vagyok a családomra, a feleségemre, a gyermekeimre, az édesanyámra, akik, mint utólag megtudtam végig velem voltak. Azoknak is köszönettel tartozom, akik a távolból imáikkal vagy az életemért való aggódással kifejezték törődésüket.
Annácska, Bányai Anna (Bányai Gábor legkisebb leánya) május 16-án találkozott február óta először a már ébren lévő édesapjával, a találkozó mind a kettejükre óriási hatással volt, a képviselő két nappal később sikeresen lekerült a műtüdőről (családi fotó)
HM: Mire emlékszik az elmúlt négy hónapból?
BG: A halasi járványkórházba kerülésemig gyakorlatilag minden tiszta. Tudtam, hogy vírusfertőzött lettem és éreztem, hogy ez nálam nem lesz könnyű lefolyású. Fulladtam. Nem volt kérdés és nem is az én döntésem volt, hogy a kórházban kötöttem ki. Megvan, ahogy besegítenek a mentőbe, és emlékszem arra is, hogy a betegágyból még búcsúzó üzeneteket küldtem a telefonomról. Aztán valaki szkafanderben kivette a kezemből a készüléket. A többit elmesélték.
HM: Mit meséltek?
BG: Az első héten elkezdtek javulni az eredményeim, de aztán hirtelen fordulat következett be, összeszedtem egy bakteriális fertőzést, ami újabb komplikációkat okozott. Nem akarom terhelni orvos szakmai információkkal az olvasót, de rövid idő alatt súlyosan kritikus állapotba kerültem és az orvosok minden erőfeszítése ellenére válságos lett a helyzetem. Úgynevezett ECMO (műtüdő) alkalmazására volt szükség, hogy oxigén jusson a vérembe. Ilyen berendezés Szegeden állt rendelkezésre, ezért átszállítottak oda. Szegeden az ápolásom során volt egy hosszú időszak, amikor öt féle orvostechnikai eszköz, együttes alkalmazása tartott életben és a hozzájuk tartozó orvosi, ápolói személyzet, akik mindezt kontrollálták.
HM: Mikor volt a fordulópont?
BG: Hosszút út vezetett odáig. A szívem kétszer megállt, a klinikai halál állapotába kerültem, újra kellett éleszteni. Hála Istennek az agyam nem sérült, ami hetekkel a Szegedre kerülésem után derült csak ki. Többször felmerült a tüdő transzplantáció, amire végül nem került sor. Ebbe a programba azért kerültem be, mert az orvosaim folyamatosan keresték a megoldásokat, hiszen ők a CT vizsgálatok által azt látták, hogy a tüdőm elkocsonyásodott, alkalmatlan önálló lélegzetvételre, alig 10%-nyi légzőfelületem maradt. A fordulópont május közepén, Pünkösd idején következett be. Egy vizsgálati komplikáció miatt haladéktalanul le kellett kerülnöm a műtüdőről, amire a szervezetem nagyon jól reagált, és ezután következett a csoda, tisztulni kezdett a tüdőm, ami jelenleg olyan egészséges, mint korábban. Napok alatt akkorát javult, hogy az orvosok nem hittek a szemüknek. Ezután nagyon gyorsan lekerültem a lélegeztetőgépről is.
Bányai Gábor és legidősebb fia, Bányai Áron a rehabilitációjának helyszínén, betegszobája teraszán
HM: Emlékszik halálélményre?
BG: Nem tudom, minek nevezzem. Átéltem olyan pillanatokat, amikor lekapcsolódtam a testi életről. Nem láttam kívülről magamat és hangok, határozott üzenetek jutottak el hozzám. Nem kérdés számomra, hogy Istennel kerültem kapcsolatba. Azt üzente a hang, hogy előkészített mindent, megvan a helyem az örökkévalóságban, találkozhatom például apámmal, de választást is hagyott. Az mondta, ha úgy érzem, hogy van még dolgom, maradhatok. Bármilyen furcsán is hangzik, döntési helyzetbe hozott.
HM: Leírná, hogyan ébredt fel?
BG: Rendkívül nehéz pillanatokat éltem meg. Nekem perceknek tűnt az „alvásom”. Ébredésemkor fájdalmak gyötörtek. Beöltözött embereket láttam, nem tudtam hol vagyok, haza akartam menni, sírtam. Beszélni nem tudtam, miközben közölni akartam a gondolataimat, a kéréseimet. Semmim nem mozgott, nem érzetem a végtagjaimat. Szellemileg ép, de mozdulatlan, kommunikálni képtelen lény voltam. Előfordultak olyan pillanatok, amikor legszívesebben meghaltam volna a fizikai, lelki gyötrelmek miatt. Aztán néhány nap alatt kitisztult minden. Találkoztam a családommal, ami óriási erőt adott.
HM: Keresik?
BG: Igen, sokan, ami jó érzés. Most, hogy idekerültem a füredi kórházba személyesen is látogatnak. Hívtak telefonon ismerősök, barátok, munkatársak. Örültünk egymásnak, együtt sírtunk többükkel telefonon keresztül. Miniszterelnök úr is hívott, akinek nem ismertem meg a hangját. Először azt hittem viccel valaki Orbán Viktor nevével. Érdeklődött a hogylétem felől, beszéltünk a jövőről. Kifejezte szándékát, hogy számít rám, de most első az egészségem és a felépülésem.
HM: Hogy épül fel a rehabilitációja?
BG: Minden segítséget megkapok. A tervek szerint augusztus elejéig tart a program. Bizakodó vagyok. Nagyon gyorsan regenerálódom, de rendkívül küzdelmes. A napi rutinok, a tisztálkodás, az étkezés mellett különböző terápiás, mozgásszervi javító tréningeken veszek részt. Pszichológus segít feldolgozni mindazt, amin keresztülmentem, az aktuális lelki problémáim megoldásában is napi szinten támogat. A legnagyobb segítség azonban a családom. A nagyfiam, Áron, aki minden pillanatban velem van. Elmondta, hogy amikor magatehetetlen állapotban voltam az egész családdal imádkoztak értem, simogatták a kezeimet, a lábaimat, énekeltek, beszéltek hozzám napokon át. A családom minden tagja napi szinten meglátogat.
HM: Készül a közéleti visszatérésre?
BG: Az első lépés az egészségem helyreállítása és ebben nap, mint nap megerősítést nyerek. Szépen jön vissza az erőm. Eljut hozzám több csatornán is, hogy mi történt az elmúlt hónapokban. Olvasom a híreket, tájékozódom, bizonyos feladatok után is érdeklődőm, hogyan állnak. Szeretem az embereket. Szeretek segíteni, megoldani ügyeket. Ezt teszem vagy 30 éve. Nekem ez az életformám. A betegségből való gyógyulásom erősíti a tenni akarásom. Amit a jó Isten sugallt nekem, azt én komolyan veszem, és megtöbbszörözte az erőmet. Hiszem és tudom, hogy még sok dolgom van.
HM: Hogyan látja most a világot?
BG: Először is jó élni, minden nehézség, küzdelem ellenére örülök az életemnek, a családomnak, az embertársaimnak. Csodálom az orvosokat, az ápolókat, nem csak azokat, akik engem gondoztak, gyógyítottak. Óriási munkát végeztek, történelmet meghatározó időszakban. Ők mindannyian tényleg hősök. Másodszor mindenkinek azt mondom, hogy örüljön az életének, szeretteinek, a lehetőségnek! Vigyázzanak magukra! Tegyenek meg mindent a maguk szintjén az egészségükért! Például, aki nem oltatta még be magát az tegye meg! Ne csak magáért, hanem a közösségért is! És persze szeretnék sokat tenni még, dolgozni a hazámért, a Homokhátságért, a Bácskáért, az emberekért!
Kép-szöveg: Kovács Iván
