A magyar katonák megtették azt, amit lehetett
Közélet

A magyar katonák megtették azt, amit lehetett

Az ország számos településéhez hasonlóan, Kiskunhalason is megemlékeztek a mai napon a doni áttörés eseményeiről és a harcok során elhunyt hős katonákról. A program két helyszínen zajlott koszorúzással, verses műsorral, egy emlékezőbeszéddel, és egy kiállítás megnyitójával.

Ezen a napon arra emlékezünk, hogy 1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban, melynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra.

Az emlékezni vágyókat először a II. világháborús emlékműhöz várta a szervező Halasi Média és Kultúra Kft., itt koszorúzással indult a program. Ezt követően a jelenlévők közösen vonultak át a Közösségek Házába, ahol a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai, pedagógusai adtak történelmi adatokkal színesített zenés, verses műsort.

Emlékező beszédet az iskola matematikatanára, Biró Emőke mondott, aki erdélyi születésű lévén egy fotókkal illusztrált utazásra invitálta a jelenlévőket.

- A keleti Kárpátok őrei, a székelyek, több mint ezer éven át védték hazánkat a Moldva felől betörő ellenségekkel szemben. Így volt ez a II. világháborúban is, amikor a szovjetek a román árulókkal karöltve a gyimesi szorosban ránk tört. A székely vadászok a végsőkig feltartóztatták a túlerőt, aztán pedig sikeresen kitörtek a véres katlanból. Néhány éve túratársaimmal, barátaimmal ott, a gyimesi véráztatta mezőkön hadisír gondozással, máskor túrázással emlékezünk a magyar katonák bátorságára, becsületes helytállására. Rájuk, akik megtették azt, amit meg lehetett tenni, sőt még attól is sokkal, de sokkal többet.  – hangzott el a beszédben.

Az események zárásaként egy harcászati eszközöket bemutató makettkiállítás nyílt meg a kiskunhalasi Hurtony Zsolt gyűjteményéből, a Forrás teremben. A tárlat többek között azt mutatta be, milyen eszközökkel, járművekkel harcoltak a csapatok a világháború idején.

fotók: Anda Péter