A magyar óvodások 30 százaléka beszédhibás
Közélet

A magyar óvodások 30 százaléka beszédhibás

A kontinens számos országában megemlékeztek a szakemberek az Európai Logopédiai Napról. Kiskunhalason a Bács-kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat helyi kirendeltségének munkatársaihoz tartozik a logopédiai feladatkör. A szakemberek több óvodában is rendszeresen tartanak foglalkozásokat. A tapasztalatok szerint, felgyorsult világunkban a gyerekek egyre nehezebb helyzetben vannak a megfelelő beszédkésség elsajátításakor.

Fotóink a Bóbita óvodában készültek, ahol a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kiskunhalasi tagintézményének logopédusai minden héten tartanak egy-egy foglalkozást. A tapasztalatok szerint országosan egyre nagyobb számban vannak olyan ovisok, akik kisebb vagy nagyobb hátrányban vannak beszéd terén társaikhoz képest.

- A szülőknek sajnos egyre kevesebb idejük van arra, hogy beszélgessenek. Csökken az otthoni mesélések, társasjátékozások száma, ami pedig mind a gyermekek beszédfejlődésének lassulásához vezet. Nincs lehetőségük arra, hogy elegendő nyelvi mintát kapjanak, ez által nem tudják kellően gyakorolni saját aktív beszédüket, sem gyarapítani szókincsüket. Ha ezeket a dolgokat együttesen vizsgáljuk, elmondható, hogy a nagyon negatívan hatnak az általános beszédfejlődésre, így a kicsik nagyjából 30 százaléka hátránnyal kezdi meg iskolai tanulmányait, jól kommunikáló társaikhoz viszonyítva – osztotta meg tapasztalatait Ács Szilvia logopédus.

Biri Csilla, a pedagógiai szakszolgálat halasi tagintézményének vezetője elmondta, szeretnék, ha a szülők a lehető leginkább megismernék a náluk folyó munkát, ennek érdekében programokat szerveznek.

- Április 8. és 12. között nyílt, szakmai hetet tartunk intézményünkben, a Csónak utca 2. szám alatt. Célunk, hogy az érdeklődő szülők, pedagógusok be tudjanak jönni hozzánk, s megnézhessenek foglalkozásokat. Kérdéseket tehetnek fel nekünk, elmondjuk, milyen fejlesztésekre nyílik nálunk lehetőség. A programról részletes leírást lehet majd találni a halasi oktatási intézményekben – mondta a tagintézményvezető.